Morcogások
Még sötétben kelek, és hallgatom a domboldalon zúgó fákat. Jó nagy a szél. A felhők közt felkelő nap, a parti szél által felkorbácsolt víz és a hatalmas sziklák komor hátteret adnak az első kilométerekhez. De gyorsan változik a táj. Az uralmat újra átveszik a lankás, lapos partok, erdők. Vissza az üdülőövezetbe…
Reggel 6-tól este 7-ig evezek. Kimértem: 96 perc szünettel. Ez majdnem 11,5 óra evezés. És messze nem vagyok ott, ahol terveztem. Iszonyú fáradt vagyok. És ezért morcos. Most kéne egy pihenőnap. De nincs rá idő. A fényképezőgép és a telefon is olyan mint én: lemerült. Remélem még néhány üzenetre lesz energia. Morcos vagyok. Nem írok többet.
sziklák között
Tejútnézős, csillagfényes éjszaka után párás hajnalon indulok tovább. Íves homokkő sziklák és erdők kísérnek, no meg szemből a felkelő nap. Hamar elérek a ma szóba jöhető egyetlen városig, itt muszáj feltöltenem a készleteket. Óriási meglepetésként a parton, a boltban, a vízben, motoron mindenki magyar. Mi ez? És miért pont itt? Gyorsan húzok tovább…
Ahogy közeledem a félsziget végéhez, változik a táj. Az erdőket és lankás partokat felváltják a kopár fekete sziklák. Teljesen más világ. Úgy érzem magam, mintha mezítelen lennék. (Na jó, az is vagyok. :)) Látszik, micsoda gigászi erők alakították itt a partokat. Semminek érzi magát az ember. Még jó, hogy most jó az idő! Lassan átfordulok a félsziget másik oldalára. A nap már a harmadik félsziget fölött készül lebukni. Ideje elvackolódni.
Tamás Csodaországban
Reggelre – jó szokásához híven – eláll a szél. A tükörsima vízen ezrével ugrálnak fel előttem a kis szardíniák. Most látok először repülő halat is. Kiugranak, nagy “szárnyverdeséssel” elrepülnek vagy 30 métert a víz felett, aztán fejes vissza.
Megkockáztatom, az eddigi út során talán ezek a legszebb tengerpartok. Egy olyan csodás parton állok meg pihenni, hogy csak szaladgálok föl-le, mint egy kisgyerek. Szikrázó színek, az erdőből meg a tűlevelűek intenzív, gyantás illatát hozza a szél. Remélem a képek jók lesznek. Apropó, szél. Délutánra megint befúj – természetesen szemből. Alig vánszorgok. Amikor viszont “Na most már aztán elég volt!” felkiáltással megállok, szó szerint azonnal eláll. Khmmm…
Derűre boru(lás)
Felhős égre ébredek, aztán meglátom a pirkadat első rózsaszín fényeit, és rájövök, csak a szárazföld felett van felhőzet, a tenger fölött ragyogóan kel a nap. Zordan fenséges, sziklás félsziget következik. A sziklafalakról visszaverődő hullámokon táncolok. Az őszi napsütésben ragyognak a zöld hegyoldalak, rengeteg elhagyatott öböl csábít kikötésre.
A félsziget tövénél, egy álmos kis faluban bevásárolok, aztán irány az első “csecs”. Itt kell átemelnem, hogy elkerüljem az Athosz-hegyi szerzetesek különálló köztársaságát. Ide évente csak korlátozott számú látogató léphet be. Lehet, hogy a kutya se törődne velem, ha beeveznék, de jobb a békesség… És így legalább két napot spórolok.
Az átemelés rutinosan megy. Már annyit húztam a hajót. 
A túloldalon egy másik világ vár. Kemény déli szél kavar 1,5 m-es hullámokat. De örülök, hogy ez is megvolt, és nagyokat kurjongatok, ahogy a kajak orra áttör a taréjon és döngve csapódik a következő hullámvölgybe. Megálláskor persze elver a hullámtörés. Kiesek a hajóból, az felborul, minden csupa víz és homok… Szuper nap volt. Mindenki szerint a középső “csecs” a legvadregényesebb, kíváncsian várom a fejleményeket.
Teliholdtól félholtig
 Éjszaka csodás telihold világított a kósza felhőkön át. Érthető miért vélték a régi görögök az Olümposzt az istenek otthonának. Gyönyörű az idő, de az Athosz-hegy tetején csücsülő felhőben csapkodnak villámok. Buli van? A szél elcsitult, még az is megfordult a fejemben, hogy nekiindulok és átvágok az öblön holdfényben – aztán persze aludtam tovább…
Pirkadatkor viszont villámgyorsan összepakoltam, és irány a tenger. A hatalmas öböl belső része üdülős, nyaralós, itt legalább lehetett kaját venni. A déli oldal viszont csodásan vadregényes. Üde zöld erdőkkel borított magas hegyek, sziklás, öblös, tagolt part. És mindehhez napsütés, kék ég és kósza fehér felhők. Ahogy kifelé tartok, felbukkan a régi ismerős is: Thasszosz szigete. Az estét viszont elbukom. Egész nap alig eszem, és így eljön értem a kalapácsos ember (ahogy a triatlonosok mondják). Elhagy minden erőm, ráz a hideg, alig tudok kivergődni a partra. Elterülök, és mindent megeszek, amim csak van. Képtelen vagyok tovább menni. Lehet, hogy egy kicsit túl erősen kezdtem? |
Égei ég alatt
Ülök újra a sötétedő ég alatt az Égei-tenger partján. Megérkeztem. Fizikailag és spirituálisan is. Az utazás kibírható volt, a bejáratott útvonalnak köszönhetően 22 óra alatt ideértem. Az egyértelmű volt, hogy evezni ma már (09. 21.) nem tudok, de kis kajakom – görög barátaimnak hála – várt rám. Mire kipucoltam, elrendeztem a holmimat, be is sötétedett.
Egész idefele úton az otthoni dolgok zakatoltak a fejemben. Ez ennyire még soha nem volt így. De amikor belegázoltam a hullámtörésbe és bepakoltam a kajakba, kitisztult a fejem. Végre azt éreztem: megérkeztem. Az idő szeles, egyelőre nem tűnik evezhetetlennek… Beájulok, hajnalban indulás!
Vissza Görögországba
A nyár elején lehúzott kilométerek óta – különösen a szárazföldön megtettek voltak érdekesek – sok minden történt. Az ügy szempontjából legfontosabb, hogy új támogatóval találtunk egymásra (lásd oldalt és a “szponzorok” menüpont alatt), aki lelkesen és segítőkészen állt a projekt mellé . Ez óriási segítség, és ennek örömére szeptember 20-án indulok is vissza Görögországba, hogy eljussak végre az Athosz-hegyhez, megkerüljem a félszigeteket és reményeim szerint elérjek Thesszalonikiig.
Szert tettem egy új vízhatlan gépre is, nagyon bízom benne: ezzel még jobb képek készülnek majd. Megbízható kis kajakom hűségesen vár rám odakint, és remélem az őszi viharok sem fognak ki rajtam.
Természetesen ezúttal is igyekszem minden nap hírt adni az utazás érdekes, izgalmas pillanatairól.
Friss hír: A kajakomat gyártó cég is felteszi a projektet honlapjára sok nagy expedíció, verseny, kajakos név közé. Büszke vagyok rá, hogy ide bekerülhetek!
Etapvég
No, ez is megvolt. Teljesítettem a kitűzött célt, áthoztam a kajakot Görögországba (hű, de brutál volt), eljutottam az első félsziget, az Athosz-hegy közelébe. Az időjárásra nem lehet kifogásom, remek evezős idő volt végig. Semmi szélvihar, semmi durvulás, felhőtlen kék ég. Ahogy azt Görögországban illik
Ma beeveztem a félszigetek előtti nagy öböl belsejébe, úgy néztem, innen jutok el legnormálisabban Thesszalonikibe. Délutánra meg is volt. Az első szimpatikus helyen, egy nagyobb fajta ” beach bar”-nál bepróbálkoztam, és sikerült is lerakni a kajakot a parttól száz méterre egy apartmanházhoz. 10 perc volt, azt hiszem ez az eddigi rekordom! Az nagyon klassz, hogy ez szuper simán ment, de azért nem bántam volna, ha legalább még egy hétig mehetek
Viszlát otthon, majd feltöltöm a képeket.
Zöld, víz, kéj
Mintha egy görög utazási katalógus legszebb képeit válogatták volna össze, olyan volt a mai nap. Olyan tájak, amilyet minden kajakos szeretne. Vad, sziklás szirtek, buján zöldellő hegyoldalak, szigetek, kristálytiszta tenger.
A reggeli menettel elérem Kavalát. Sziklákra kúszó, jó nagy város. A kikötő öblét erődítmény őrzi. Csodás a táj, élvezet evezni. Zöld vízű, homokos öblöcskék, sziklás fokok váltják egymást. Meg sem próbálom a telefonnal lefényképezni, úgysem adná vissza.
Estére már felködlik az Athosz-hegy félszigete a távolban. Ez egy szuper nap volt! Holnap remélem eljutok a “tőgy” tövébe. ( Vagy legyen csirkeláb?)
Túl Thasszoszon
Egymilliárd ronda kis szúnyog döngicsél, de kiszúrtam velük, már itt ücsörgök a sátorban. Ja, és újra bocs a képekért. (Illetve a hiányukért.) Csak este kapcsolom be a telefonom, a kamerája meg továbbra is elég vacak… De semmi gáz, ha hazaértem, feltöltöm a vízhatlan gép képeit.
Nagy szerencse, hogy itt van ez a bazi nagy, csupa hegy Thasszosz szigete. Különben kiidegelne a deltavidék. Lapos partok, kilométerekre evezek tőlük, hogy elkerüljem a hullámtörést. A szigettel majdnem szemben végre elérem a legnagyobb folyó torkolatát. Időközben a szél is tutulgat. Hátulról szerencsére, de a végén eltűnök a hullámok közt. Kétméteresek takarják ki Thasszosz hegyeit. Az átjáróban megbolondul a víz, tornászni kell, de szerencsére hamar túljutok rajta. Kanyarodok vissza a hegyes partvidék felé, vége a deltának. Az biztos, ez a sziget is megérne egy külön túrát
