Category Archives: első év

Etapvég

No, ez is megvolt. Teljesítettem a kitűzött célt, áthoztam a kajakot Görögországba (hű, de brutál volt), eljutottam az első félsziget, az Athosz-hegy közelébe. Az időjárásra nem lehet kifogásom, remek evezős idő volt végig. Semmi szélvihar, semmi durvulás, felhőtlen kék ég. Ahogy azt Görögországban illik :)

Ma beeveztem a félszigetek előtti nagy öböl belsejébe, úgy néztem, innen jutok el legnormálisabban Thesszalonikibe. Délutánra meg is volt. Az első szimpatikus helyen, egy nagyobb fajta ” beach bar”-nál bepróbálkoztam, és sikerült is lerakni a kajakot a parttól száz méterre egy apartmanházhoz. 10 perc volt, azt hiszem ez az eddigi rekordom! Az nagyon klassz, hogy ez szuper simán ment, de azért nem bántam volna, ha legalább még egy hétig mehetek :)

Viszlát otthon, majd feltöltöm a képeket.

Zöld, víz, kéj

Mintha egy görög utazási katalógus legszebb képeit válogatták volna össze, olyan volt a mai nap. Olyan tájak, amilyet minden kajakos szeretne. Vad, sziklás szirtek, buján zöldellő hegyoldalak, szigetek, kristálytiszta tenger.

A reggeli menettel elérem Kavalát. Sziklákra kúszó, jó nagy város. A kikötő öblét erődítmény őrzi. Csodás a táj, élvezet evezni. Zöld vízű, homokos öblöcskék, sziklás fokok váltják egymást. Meg sem próbálom a telefonnal lefényképezni, úgysem adná vissza.

Estére már felködlik az Athosz-hegy félszigete a távolban. Ez egy szuper nap volt! Holnap remélem eljutok a “tőgy” tövébe. ( Vagy legyen csirkeláb?)

Túl Thasszoszon

Egymilliárd ronda kis szúnyog döngicsél, de kiszúrtam velük, már itt ücsörgök a sátorban. Ja, és újra bocs a képekért. (Illetve a hiányukért.) Csak este kapcsolom be a telefonom, a kamerája meg továbbra is elég vacak… De semmi gáz, ha hazaértem, feltöltöm a vízhatlan gép képeit.

Nagy szerencse, hogy itt van ez a bazi nagy, csupa hegy Thasszosz szigete. Különben kiidegelne a deltavidék. Lapos partok, kilométerekre evezek tőlük, hogy elkerüljem a hullámtörést. A szigettel majdnem szemben végre elérem a legnagyobb folyó torkolatát. Időközben a szél is tutulgat. Hátulról szerencsére, de a végén eltűnök a hullámok közt. Kétméteresek takarják ki Thasszosz hegyeit. Az átjáróban megbolondul a víz, tornászni kell, de szerencsére hamar túljutok rajta. Kanyarodok vissza a hegyes partvidék felé, vége a deltának. Az biztos, ez a sziget is megérne egy külön túrát :)

Rohamtempóban

Június 25-e történései: napfelkeltével indulok, a tenger gyönyörű. Lefényképezem a sziklákat, amiről a geológus srác mesélt. A török rész végleg a párába veszik. A part ellaposodik, beérek a deltavidékre. A hegyek 30-40 km-re hátrahúzódnak. Több folyó is itt éri el a tengert, nagy deltát építve. Furcsán kihalt minden. Emberek sehol, mintha nem is nyár lenne. Úgy tervezem, nyugisan haladok, de persze bebukom. Este még nekiállok Thasszosz szigete előtt egy nagy öböl átevezésének. Átérek sötétedésre, de elég ramatyul vagyok a végére. Ez kicsit sok volt. Megint a szokásos nóta: fürdés, sátor, kaja, ájulás.

Pokol és menny

A mai nap (06. 24.) már-már filozófiai magasságokba emelte a tengeri kajakozás által elnyerhető tapasztalatokat. De először még a tegnap este-éjszaka: igen, ott ragadtam a görög határon. Este még elhúztam pár kilométert a hajót, aztán izzadtan, büdösen (lassan elérem a grönlandi fazon szintjét) lefeküdtem egy szántóföldön. Éjszaka jöttek a határőrök, de nem nagyon értettem mit csinálnak. Rohangáltak körbe, kérdezték, hogy egyedül vagyok-e. Az útlevelem nem is kérték. Néztek, mit keresek itt egy kajakkal…

Magyar tengeri kajakosnak nem kell tenger! Jó neki a szántóföld is. Dióhéjban a pokol és a mennyország: reggel elcipekedtem a következő faluig, de senki nem akart segíteni. Lehúztam a kajakot a folyó felé, de aztán láttam, hogy ez csak a határfolyó lehet, így visszafordultam. Aztán egy traktoros megesküdött Hellász összes istenére, hogy le lehet evezni a határfolyón. Annyira menni akartam, hogy elhittem neki – letraktoroztunk hát a folyóhoz. Itt már éppen vízre akartam szállni, amikor halászok érkeztek, és nemzetközi jelzéssel a csuklójukat keresztbe téve mutattak, mi lesz, ha elindulok. Kész. Itt vagyok 45 km-re a tengertől, még reménytelenebb helyzetben, mint tegnap…

Határeset

Itt ragadtam a görög határon. Pedig eddig egészen jól ment. Még nincs vége a napnak, de úgyis csak a stoppokat lesem, úgyhogy inkább most írok. Szokás szerint a Nappal keltem, gyönyörű, ideális evezőidőben. Persze ma úgysem szállok vízre :( Kipucoltam a hajót, aztán elmentem fuvart keresni. A parton lévő apartmantelepen hitegettek egy jó ideig, aztán délben meguntam és eljöttem. Nyolc kilométer hajóhuzigálás a nagy útig. Itt is totál csőd. Vasárnap, teherautó nincs…

Akkor csel kell. Az út melletti műanyag bolt előtt áll egy olyan kocsi, mint nálunk az üvegeseké. No, erre pont fel lehetne tenni a kajakot. Életem nagy nyelvi bravúrjaként rábeszéltem törökül a boltost, vigyen el a határig. És elvitt! A határfolyó deltája egyetlen hatalmas rizsültetvény 60 kilométeren át. Brutális kerülő a határátlépés miatt.

A határon áthúzom a hajót, néznek a törökök. Aztán amikor már azt hiszem, átértem, a katonák megállítanak, hogy nem lehet gyalog átmenni a senki földjén. Ilyen nincs, mi jöhet még?

Török örömök

26 órás szintidőt futva, minden reményemet túlszárnyalva, hat átszállással méterre pontosan megérkeztem oda, ahol tavaly kiszálltam. Enyhe szellőben itt ücsörgök a telihold alatt a tengerparton. Az ezüsthíd mögött meg felsejlenek a Dardanellák vonulatai. De nem is ez a lényeg :)

Már a buszon olvastam Mücahed levelét, hogy Isztambulban van, és akkor ő is jön a határhoz. Nyolc órakor bebandukoltam a faluba. A “főtéren” ücsörögtek vagy harmincan – és rám vártak!!! Hát, erre azért nem számítottam. Mindenkivel kezet kellett fogni, teázni: egyszerűen hihetetlen volt. Csináltam képeket… Előkerült a kajak is. Megpuszilgattam a kis szemem fényét. Amennyire az időközben leszállt sötétségben meg tudom állapítani, a végtelen mennyiségű koszon kívül nincs más baja. Majd holnap rendbe kapom. A falugyűlés után lehúztuk a kajakot a partra, majd a nap betetőzéseként még meghívtak a parti étterembe egy kiadós vacsorára is. Azt hiszem, ez első napnak nem is rossz :)

Az utazás is érdekes volt: beszélgettem három marakesi származású Isztambulban tanuló amerikai lánnyal, egy Szófiában angolt tanító prágai sráccal, és egy elképesztően büdös grönlandival. Az idő tökéletes az evezéshez, de a görög határ átlépését még meg kell oldani. Most minden esetre megyek csicsikálni…

Görög kapcsolat

Sztavrosz, a “görög kapcsolat”, akinek egyébként tengerikajak boltja van Thesszalonikiben, felajánlotta: a következő szakasz végén náluk hagyhatom a hajót. Ez nagyon klassz lenne, már abból a szempontból is, hogy eddig mindig gyomorgörcs volt megérkezni. Sosem tudtam előre, hol tudom letenni a kajakot. Konkrétan Isztambulban ez három napomba és egy csomó pénzbe került (és a végén még össze is törték). Egész más úgy megérkezni, hogy legalább nagyjából tudod mi vár rád :).

Támogatósdi 2.0

Ahogy már írtam is: bevallom nem számítottam semmiféle sikerre amikor a közösség támogatását kértem az út folytatásához. Ehhez képest bomba meglepetés volt, hogy az egész Márvány-tengert, plusz az Égeiből egy részt a görög határig végigevezhettem a Ti segítségetekkel. Ebből persze az is következik, nem gondoltam ám végig, mi lesz ha tényleg érkezik támogatás, hogyan tovább? Mármint elszámolás, köszönet, stb. szempontjából. Nos, az elmúlt időszakban sokat törtem a fejem és következőkre jutottam:

Szeretném, ha továbbra is élvezném a bizalmatokat és a közösség segítségét. Ezért rendszeresen és részletesen szeretnék tájékoztatást adni a dolgok állásáról.

Konkrét összegeket úgy gondolom nem volna szerencsés állandóan posztolgatni. Az eddigiekről szóló anyagot összekészítettem, ha valamelyik támogatót konkrétan érdekli, kérem írjon egy emilt a honlapon lévő címre, és szívesen elküldöm neki. A kapott összeg százalékos felhasználásáról már írtam, de kirakom külön dobozba is.

Szeretném minden támogatóm nevét megjeleníteni a honlapon. Összegek nélkül, abc sorrendben. Tudom, hogy senki sem ezért adott. De nagyon büszke vagyok rájuk. És ők is méltán lehetnek büszkék magukra, önzetlen segítőkészségükre. (Van egy ausztrál szólóvitorlázó, akinek az egész hajóját beborítják a támogató magánemberek nevei – fantasztikus érzés lehet egy ilyen hajóval versenyezni!) Természetesen, ha valaki, valamilyen okból ezt nem szeretné, és ezt jelzi, azt figyelembe kell vennem.

Az előző szakaszt lezárva, összeállítottam a következő, Thesszalonikiig tartó rész minimál költségvetését. Bízom benne, hogy továbbra is bírom majd a közösség bizalmát és támogatását. A folyamatos tájékoztatás érdekében szeretnék kitenni a honlapra egy százalékos jelzőt, amin nyomon követhető, hogy a megvalósításhoz szükséges minimumhoz képest hogy áll az ügy.

A fentiek természetesen tervek. Nagyon örülnék neki, ha akár privát emilben, akár a facebook-on (tartalomtól függően :)) megírnátok véleményeteket, ötleteiteket. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle, mi lesz ami megvalósítható…

 

Feltettem a képeket

Végre nekiduráltam magam és megcsináltam-feltettem az Isztambultól a görög határig tartó szakasz képeit. Megtaláljátok őket az előbbi linken, vagy a Média/képek menüpont alatt.

Úgy tűnik az út “elszámolását” nem találta meg mindenki (az előző poszt végén van), ezért kirakom egy dobozba a jobb oldalra. Nem sokára ott is olvasható majd.

Sokat gondolkoztam ezen a támogatósdin. Van néhány tapasztalat és felmerült egy-két ötlet. Leírom majd ezeket is…