Kajakkal Európa körül

Nos, az ilyen napokért érdemes tengeri kajakozni! Hatalmas, függőleges és egy kissé félelmetes fekete sziklafalak tövében, már Spanyolországban reggelizek. Minden öböl mélyén egy kisváros, elevezek Colera mellett is (a biztonság kedvéért nem álltam meg Llancában viszont megállok vásárolni, nagyok jók az első spanyol benyomások. A szél lassan befúj, de csak annyira, hogy vagányabb (és sajna lassabb) legyen a dolog. Ilyet még tán nem is csináltam, mióta úton vagyok. Beevezek minden kis öbölbe, oda-vissza rohangálok, élvezem a vad, csodás sziklavilágot. Haragos, égre dermedő ujjú sziklaóriások, furcsa, buborékos kőzetek, beszakadásos barlangok, sziklakapuk, mély, rejtett öblök. Egész nap evezek, de előre alig haladok valamit. Estére a tegnapihoz hasonlóan, a hegyek felett kialakuló vihar maga alá temet. Port Ligat előtt, esőben állok meg. A mai nap minden percét élveztem!

Upgrade. Átléphettem volna a határt, ha nagyon akarom, de nem akartam nagyon. Tobzódom. Változatos sziklaformák, rejtett öblök, sejtelmes középkori városkák, üde zöld hegyoldalak, várak, őrtornyok. Több látnivaló egy délután, mint eddig egy hét alatt. Csodálatos vidék. És végre van saját öblöm

És igen! Egész délelőtt, mint egy hatalmas fal tornyosultak pont szemben a Pireneusok csúcsai. Nyolc nap evezés, háromszáz kilométer homoktenger után végre elérem a hegyeket. Szikláknak így még nem örültem, meg is csókolom az elsőt. Nehezen engedett a homok, az utolsó részre nagyon befújt a szembeszél, de végre itt vagyok. Félbe vágták az időt: a szárazföld felett villámlós felhőszakadás, a tenger felett kék ég.

Kiszívott, megcsócsált, meggyűrt, és kiköpött ez a végtelen homok. Nem ma volt tengeri kajakos pályafutásom fénypontja. Mikor este megállok – lásd kép – a meghitt, csendes, vadregényes sziklákkal körbevett öblömben, egyetlen dolog tartja bennem a lelket: a távolban már felsejlő Pireneusok. Ja és az, hogy egy hét után ma sikerült rendesen, tusfürdővel megfürödnöm.

Vasárnap mi tagadás, én is pihenni vágyom. Meg is állok Agde városánál és megnézem a piacot, meg a nemzeti laser bajnokság fordulóját – legalább kétszáz egység a vízen. Az idő továbbra is jó – szerencsére, mert ezután is egyenes homokpartok mellett visz az út. A tengeri kajakosok vágyálma: 40 km nyílegyenes, lapos part. Délután Saint Pierre la Mer-nél belefutok egy nagyszabású jetski és motorcsónak versenybe, sehogy se engednek tovább, itt alszom a strandon.

Az idő egyre jobb, már reggel sem fáztam. Folytatódik a végtelen homok, délutánra üdítő kivételként elérem Séte sziklás oldalú dombra épült városát. Apropó, innen indul  a híres Canal du Midi, a XVII. században épült csatorna, amely az ellenséges spanyol partokat kikerülve összekötötte a francia földközi-tengeri és  atlanti partokat. A 240 km hosszú, 130 zsilippel ellátott csatorna a Garonne folyóba torkollik, ma pedig a lakóhajósok igazi mekkája. Átvághatnék én is, de sajnálnám kihagyni azt a pár ezer kilométert Estére nagy zivatarok söpörnek végig a tájon, én Agde előtt állok meg, reménykedve, hogy kimaradok belőlük.

Szükség volt a türelemre, de segített a jó idő. Reggel öttől délután egyig, 7 órás rohammal magam mögött hagyom a deltát és befutok Grau du Roi-ba. Hangulatos város, innen a kép. A homok ezután sem változik, de Montpellier közelében a part menti keskeny dűnéket üdülőtelepek lepik el. Két város közé ragadva itt is állok meg. Ma láttam élőben először “szárnyas kájtosokat”. A deszka alá szerelt szárnyakon bagolyszárny suhogásnyi hanggal száguldottal el mellettem a hullámok felett suhanva, kb. 50 km-es sebességgel. Én az ellenszélben hárommal mentem. No comment.

Ötkor vízen vagyok. A delta előtti utolsó nagy öblöt körbeölelő ipartelep változatos színű és szagú fellegekkel borítja be az eget. Elég szörnyű látvány. Szerencsére az idő sokkal jobb, gond nélkül átvágok az első homokpadhoz, és gyorsan elérem a Genfi-tavon átfolyó, 800 kilométer után ide érkező Rhone folyó torkolatát. Kell is a jó idő, mert a végtelen homokdűnéken így se nagyon lehet kikötni. Így viszont egész napos evezés után estére elérem a delta egyetlen városát: Saintes Maries de la Mert. Igazi turistaparadicsom vidámparkkal, bazársorral, éttermekkel, gyönyörű harangtornyú templommal. Itt is állok meg a naplementében egy hullámtörő gát árnyékában. Ma nagyot mentem!

Végül a kajaknál aludtam a kikötőben, egész rendben volt a dolog. Reggelre szerencsére csitult a szél, napfelkelte után indulhattam is. A szigetek érintésével átvágtam a marseille-i öblöt, bár ne tettem volna. A takarásból kiérve olyan hullámzásba kerültem, hogy – ilyen még sose fordult elő velem – a nagy liftezésben tengeri beteg lettem. Nem szépítem, a legdurvább részen lehánytam a kajakot. Egész nap maradtak a nagy döghullámok, délutánra az újra beerősödő szél Sainte Croix kikötőjébe kergetett ki. Megyek veszek kekszet, mert mást még most sem bírok enni..

Itt ragadtam. Illetve el sem tudok indulni. Reggel nyolckor már Nizzában voltam, némi terminálok közti szédelgés után megtaláltam a buszom is, és délután háromra itt vagyok a kajaknál – de hiába. Őrült, hideg szél fúj a tenger felől, két-három méteres megtörő hullámokat hajtva. A egyik öbölben néhány neoprén ruhás szörfös igyekszik meglovagolni őket. A gát szikláin három embermagasságig csap fel a tajték. Ez van. Itt alszom valahol a parton