Görög kapcsolat
Stavros, a “görög kapcsolat”, akinek egyébként tengerikajak boltja van Thessalonikiben, felajánlotta: a következő szakasz végén náluk hagyhatom a hajót. Ez nagyon klassz lenne, már abból a szempontból is, hogy eddig mindig gyomorgörcs volt megérkezni. Sosem tudtam előre, hol tudom letenni a kajakot. Konkrétan Isztambulban ez három napomba és egy csomó pénzbe került (és a végén még össze is törték). Egész más úgy megérkezni, hogy legalább nagyjából tudod mi vár rád 
.
Támogatósdi 2.0
Ahogy már írtam is: bevallom nem számítottam semmiféle sikerre amikor a közösség támogatását kértem az út folytatásához. Ehhez képest bomba meglepetés volt, hogy az egész Márvány-tengert, plusz az Égeiből egy részt a görög határig végigevezhettem a Ti segítségetekkel. Ebből persze az is következik, nem gondoltam ám végig, mi lesz ha tényleg érkezik támogatás, hogyan tovább? Mármint elszámolás, köszönet, stb. szempontjából. Nos, az elmúlt időszakban sokat törtem a fejem és következőkre jutottam:
Szeretném, ha továbbra is élvezném a bizalmatokat és a közösség segítségét. Ezért rendszeresen és részletesen szeretnék tájékoztatást adni a dolgok állásáról.
Konkrét összegeket úgy gondolom nem volna szerencsés állandóan posztolgatni. Az eddigiekről szóló anyagot összekészítettem, ha valamelyik támogatót konkrétan érdekli, kérem írjon egy emilt a honlapon lévő címre, és szívesen elküldöm neki. A kapott összeg százalékos felhasználásáról már írtam, de kirakom külön dobozba is.
Szeretném minden támogatóm nevét megjeleníteni a honlapon. Összegek nélkül, abc sorrendben. Tudom, hogy senki sem ezért adott. De nagyon büszke vagyok rájuk. És ők is méltán lehetnek büszkék magukra, önzetlen segítőkészségükre. (Van egy ausztrál szólóvitorlázó, akinek az egész hajóját beborítják a támogató magánemberek nevei – fantasztikus érzés lehet egy ilyen hajóval versenyezni!) Természetesen, ha valaki, valamilyen okból ezt nem szeretné, és ezt jelzi, azt figyelembe kell vennem.
Az előző szakaszt lezárva, összeállítottam a következő, Thesszalonikiig tartó rész minimál költségvetését. Bízom benne, hogy továbbra is bírom majd a közösség bizalmát és támogatását. A folyamatos tájékoztatás érdekében szeretnék kitenni a honlapra egy százalékos jelzőt, amin nyomon követhető, hogy a megvalósításhoz szükséges minimumhoz képest hogy áll az ügy.
A fentiek természetesen tervek. Nagyon örülnék neki, ha akár privát emilben, akár a facebook-on (tartalomtól függően ) megírnátok véleményeteket, ötleteiteket. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle, mi lesz ami megvalósítható…
Feltettem a képeket
Végre nekiduráltam magam és megcsináltam-feltettem az Isztambultól a görög határig tartó szakasz képeit. Megtaláljátok őket az előbbi linken, vagy a Média/képek menüpont alatt.
Úgy tűnik az út “elszámolását” nem találta meg mindenki (az előző poszt végén van), ezért kirakom egy dobozba a jobb oldalra. Nem sokára ott is olvasható majd.
Sokat gondolkoztam ezen a támogatósdin. Van néhány tapasztalat és felmerült egy-két ötlet. Leírom majd ezeket is…
Már itthonról
Jellemző volt erre az etapra, hogy valahol elvesztettem egy napot. Képtelen vagyok visszaemlékezni, mikor ugrottam át. Az biztos, hogy Szófiában nyertem vissza, amikor a helyi újságokat nézegetve rájöttem: nem hétfő van, hanem vasárnap.
Szóval, most már kissé kisimultabban az utolsó napról még néhány mondat: Megvan annak a varázsa, ha az ember olyan helyen jár, ahol turisták általában nem. Olyan részeit, és úgy látni az országnak, amit csak kevesen. Igazán bele lehet merülni a helyi valóságba. Persze megvan ennek is a hátránya. Bírni kell hozzá a gyűrődést, meg nem minden sikerül úgy, ahogy az ember előre tervezi. Viszont összeakadhat az ember olyan figurákkal mint Mücahit – a képen jobbra, a családi bolt előtt.
A hazafelé út még az ő segítségével is érdekes volt az ország eldugott kis sarkából. Ott egy folyó a görög határ, határátkelő csak jó 40 kilométerre, a szárazföld belsejében van. No, odáig nem sikerült eljutnom a kajakkal. A csel viszont Edirneben várt, ahová este fél tízre érkeztem. A buszpályaudvaron a biztonság kedvéért megkérdeztem, innen indul-e a szófiai busz, amire már megvolt a jegyem. Meg se lepődtem, amikor mondták: á dehogy, innen harminc kilométerre a bolgár határnál áll meg. Oda pedig nem megy járat, taxival kell kijutnom. Szerencsére volt némi tartalék az ilyen esetekre. Hosszas alkudozás után – az egyik taxis jól beszélt németül – kiszáguldottunk a határra, át a nyüzsgő éjszakai Edirnén. Lecövekeltem a határátkelő egyetlen működő kapuja előtt, hogy biztosan elcsípjem a buszt. Amelyik időben meg is érkezett
Ha már úti-blog, néhány infó, hátha hasznos lesz valakinek: Törökországban nagyon jó a buszközlekedés, sok kis társaság, meg néhány nagy. Közülük a legnagyobb a Metro. Nekem nem volt bajom a kicsikkel sem. Pontosak, kulturáltak. Vigyázat, egy kisebb városon belül is több buszpályaudvar van, a csatlakozást mindig érdemes megkérdezni. A nagyobb buszokon tiszta hawaii, minden ülésnél beépített lcd tv, sok csatornával. Mint a repülőkön.
Sokat gondolkodtam, aztán arra jutottam, összegeket nem írok. De úgy érzem legalább százalékosan megírom, mintegy elszámolásként, mire mennyit költöttem. Aki segített, tudja mire ment támogatása. 65% volt a helyi és nemzetközi utazás, 28% a kajak isztambuli tárolási költsége és 7%-ot költöttem kajára. Más típusú kiadás nem volt. Köszönöm, hogy segítettetek megvalósítani ezt a fergeteges kalandot.
Dolgozom a folytatáson…
A futam vége
Mint a képből is sejteni lehet, véget ért a nagy futam. Olyan volt – hegymászós hasonlattal -, mint egy gyors csúcstámadás. Minimál felszereléssel kirohanni, amit lehet, kihozni az időből, aztán spuri a hegyről.
A mai nap jónéhány posztot megérne, most csak röviden: magas homokfalak alatt táboroztam, mellettem egy vízmosásból szinte fagyos levegő áramlott reggel a szárazföldről a tenger felé. Minden csurom víz. Délelőtt sziklás és lapos partok váltják egymást, a lapos részeken mindig találni falut, üdülőket. Dél körül bedurvul a szél, egyre nőnek a hullámok. Úgy látszik a tenger a végére még megmutat valamit az erejéből. Nagy nehezen elvánszorgok a görög határ közelébe, és bevallom, örömmel fogok partot végre. Üdülőházak vannak itt, de sehol egy lélek. Oké, a projekt evezés része letudva. Kemény volt, de megvan. Boldog vagyok és elégedett. Most jön az érdekes kérdés: a hajót hová teszem?
Összepakolok, és a már megszokott módon jöhet a kajakvonszolás. A kocsi kerekeit megszerelem, működik. Két kilométerre van egy kis falu, addig mindenképpen el kell mennem. Az a tervem, hogy…
Ég és víz között
Az átemelés jól megérdemelt jutalma: tökéletes szélcsend. Reggel kicsit szöszölök, míg visszarendezem a dolgokat a vízre, lemosom az út porát. Hogy néz ki egy poros kajak a tengeren? Átellenben három pici sziget. A két nagyobbik közt megcélzom a szembe partot, így levágom a nagy medence végét. Teljesen sima a víz. Ez már szinte természetellenes. Párás a levegő, középen a zajok is eltűnnek. Ha nem evezek, akkora a csönd, hogy inkább énekelek. A tenger színe is más. Eddig a mély víz fekete volt. Most acélkék. A víz összeér az éggel, nincs határ. Ez a végtelen.
Egy pici helyen a tehénpásztor útmutatása alapján megtalálom a csöppnyi boltot, és veszek vizet meg sajtot. Ennek ki kell tartania a végéig. A parton sziklák, örökzöldek, izgalmas, szép vidék. De ami még izgalmasabb: a sima víztükör alatt egész délelőtt a tengerfeneket nézem. Nem valaminek a tetején megyek, hanem két dolog határán. Alattam hegyek, sziklák, tengerifű mezők, halrajok vonulnak. Hol harminc méter, hol 50 cm mélységben. Néha olyan hirtelen szökik fel egy sziklás rész a mélyből, hogy önkéntelenül fékezek, nehogy beleszaladjak. Pedig látom magam előtt a sima víztükröt. Délutánra zord, sziklás részekhez érek. Némi szél is érkezik. Újra tenger a tenger. Naplementekor érek partot egy homokfalak szegélyezte részen. Ímhol a fotó.
Hegyi kajak
Igazi jutalomjáték ez a mai napi evezés! Ilyen gyönyörű, stabil, ragyogó jó evező idő nem volt még mióta tavasszal kitettem a lapátom a tengerre a Duna-deltánál. Nincs küzdelem, nincs para. Csak ámulat és élvezet. A parttól – akár lapos, akár magas – még több száz méterre bent is csak egy méteres a víz. Mint a déli parton a Balatonon. Már nagyon közel az ázsiai oldal, kicsit olyan érzésem van, mintha egy széles folyón eveznék. Hihetetlenül szép és nyugalmas! Egész végig bamba vigyorral az arcomon, félkómában evezek. Csodás!
És délután jön a horror… Mióta elindultam Isztambulból, figyelem a haladást, tervezgetek. Idő és pénz úgy kb. egy hétre van. Pirkadattól napnyugtáig evezek, gyorsabb nem leszek. Vagy kievezek végig a szoroson, és a végén otthagyom a hajót vagy… Vagy huszárosan átvágok a félsziget legkeskenyebb részén az Égei-tengerre, és megpróbálom elérni a görög határt. Hát akkor lássunk egy gigantikus átemelést két tenger között.
Béke, nyugalom
Tökéletes nap. Enyhe hátszél, nyugodt víz, napsütés. Végre elmaradnak a városok. Hatalmas, meggyűrt sziklafalak mellett visz az “út”. Alattam jégkék, 30-40 cm átmérőjű medúzák vonulnak méltóságteljesen. A tiszta időben előbb feltűnnek a kisebb szigetek, a part magasabb pontjai, majd az egész ázsiai part. Közeledem a palack nyakához, már közel a Dardanellák.
Estére befelhősödik, de sebaj, legalább nem süt szembe a nap. Tanulva a tegnapi estéből, ma semmit sem kockáztatok, inkább hamarabb megállok. A szél teljesen elcsitul, és vele a tenger is. A nagy hajók szép katonás rendben vonulnak egymás után a szoros felé. Most nagyon békés és gyönyörű a táj.
“Levelek Rodostóból”
Ez egy jó nap volt! Reggel fáztam mint kutya, de kabátban a vízen egész kellemes idő volt. Sütött a nap, a szél beállt 30-40 km/h-ra. Szerencsére nem szemből. Emberes, de jórészt lomha hullámok jöttek hátulról, de igazán csak akkor tréfáltak meg, ha vissza is verődtek a partról vagy valamilyen műtárgyról.
Jó, hogy megálltam tegnap este. Reggel két órát evezek, mire elhagyom a gázterminált és az utána következő fokot. A szél elfújta a párát, látom az ázsiai oldal mellett, 40 kilométerre lévő nagyobb szigeteket. Most látszik, milyen “kicsi” a Márvány-tenger. Bal oldalt a szigetek hegyei, előttem Tekirdag – ha így ismerősebb: Rodosto – öblösödése. Egész nap evezek. Rodosto előtt vagy 20 kilométeren át nem tudok kikötni a hullámtörés miatt. Így mire odaérek, nagyon kivagyok, az első öbölben partra szállok. Bevásárolok és húzok tovább, mert nagyon lefelé jár már a nap.
Amit tegnap okosan megúsztam, azt most csúnyán bebukom. Átvágok a város öblén, de rám sötétedik a vízen. Ennek fele se tréfa. Húzok, mint az őrült, és az utolsó szürkületi fénynél partot fogok a kikötő után, a világ legszutyibb helyen. Holnap lefényképezem… Az urbánus rész itt véget ér, holnaptól jönnek a sziklák és a vad természet!
Viharos vizeken
Itthon még jó időt jósolt a meteo. Hát, ez ma minden volt, csak az nem. Hajnalban befújt a déli szél. Egy óra múlva már másfél méteres megtörő hullámok között bukdácsoltam. A nyakamba zúduló víz befolyik a sprico alá, teljesen átázok. Az erős szembeszél miatt alig vánszorog a hajó. Jól felöltözök, erre eláll a szél, kisüt a nap. Aztán északira fordul a szél és elkezd zuhogni az eső. Aztán megint eláll a szél. Aztán viharos erővel megint befúj… Fő a változatosság.
Nem véletlenül mondja mindenki, hogy a Márvány-tenger ázsiai oldala sokkal szebb. Tagoltabb, kevesebb település és ipar, több természeti szépség. Sajna, nekem túl hosszú lenne. Így aztán lankás dombok mellett, egy gyakorlatilag egybefüggő településen evezek az európai oldalon. Naplementekor elérek egy nagyobb ipari valamit, már nem kockáztatom meg, hogy ott sötétedjen rám, a szél is viharos, az eső is rákezdi. Inkább gyorsan megállok és sátrat verek. Elég randa az idő, kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.
