Kajakkal Európa körül

Ez is megvolt! Nagyon elégedett vagyok. Bár ideális lett volna az idő, már nem volt értelme átmenni Korzikára, mert úgy is innen megy a repülő. Ha egy mondattal szeretném összegezni, akkor azt mondanám, hogy ennyi sziklát egy helyen még nem láttam. Ha többel, akkor viszont azt: most kegyeibe fogadott az időjárás. Egyáltalán nem esett, kellemes volt az idő, csak két fél nap volt, amikor a szél miatt nem lehetett evezni. Szardínia valóban gyönyörű. A déli részeken a kihaltság, középen a nemzeti park, északon a tagolt partvonal tetszett nagyon. Ma végül Palaunál is délebbre kellet visszajönnöm, de remek helyet találtam a kajaknak. Itt pihen az óriások között. Most irány Olbia, aztán Assari, aztán Alghero, és onnan végre haza.

A kép a szokásos, semmitmondó fotóim egyike, de most el is magyarázom, mi van rajta a sátoron meg a hálózsákba bugyolált lábamon kívül. Szemben a vékony csík már Korzika, jobbra Maddalena szigete és egy amcsi vitorlás. Szóval elértem a szorost, kimentem majdnem egészen Santa Teresa Galluráig, de rá kellett jöjjek, ott már a fű sem nő, így, ha holnap le akarom tenni a hajót – márpedig ezt kell tennem – akkor, csak a szigetek közt van esélyem. Így visszajöttem Palau mellé, egy kis himi-humi öbölbe. Remek volt az idő és a táj is. Itt már teljesen átfordult a déli részek “embertelensége”, minden talpaltnyi helyen üdülők, szállodák, strandok, csúcsra járatott idegenforgalom.

Hmm. Úgy sutyorog a vitorlás szélgenerátora a nagy csöndben, hogy lehet este kiúszom, és mint Búvár Kund megfúrom, elsűllyesztem a hajót. Siii-üüü-iiii-tyiii-üüü-siii-üüü…

Látnivalókban sem utolsó, viszont taktikailag egyértelműen a legjobb nap volt! Oblia öblét – de jól hangzik – kissé levágtam. A másik oldal vége, Aranci fokának sziklái szépségükben a nemzeti parkot idézték. Aztán az ellenfényben elnavigáltam magam, szerencsére jó felé, és a következő egész cakkos öblöket levágtam néhány, a térképemen névtelen szigetre támaszkodva. Szuper jót evezve, újabb, merész kajakos terveket kovácsolva, végül Romazzino mellett találtam naplementére egy remek öblöt. A képen a kedvenc, a nap végére gusztustalanul elfolyósodó, büdös, de rendkívül finom gorgonzola sajt, a mai vacsora.

Maradt a tisztességes szembeszél ma is, de szerencsére össze se lehet hasonlítani a tegnapival. Elindulok, de a csiga hozzám képest egy csillaghajó, meg kell küzdeni minden méterért. Estére lesz jó idő, így még épp elérem az Olbia kikötője előtti nagy félsziget végét. A partvonal barokkosan csipkésre vált, izgalmas vidék. Tele a víz zátonyokkal. Jönnek az első nagyobb szigetek: Molara és Tavolara, pont mint Stan és Pan. Az egyik gömbölyű és alacsony, a másik sziklás, meredek égimeszelő. A nap végére egy kis patak mini torkolata lesz a táborhelyem a sziklák közt.

Nos, mára megjött a régóta ígért szél. A Cannes felől érkező szokásos nagy befújások Korzika és Szardínia nyugati partjaira rendesen 3-4 méteres hullámokkal érkeznek. Itt, a keleti parton csak a sátrat döntötte hajnalban rám a szél. Az első öblöt még kínkeservvel abszolválom, a széles folyóvölgy közepén magasan kiugró Castello della Fava erődje és városa filmbe kívánkozó látvány. De aztán van néhány perc, amikor azt hiszem, minden lapátolás ellenére kifúj a nyílt tengerre a szél.

Berossantok rendesen, hiába igyekszem, fekszem a hajóra, 80-100 km/h a szélsebesség, minden tajtékzik, hátrafúj a szél. Szerencsére sikerül úrrá lenni a helyzeten. Ráadásul egy jó helyen vergődök ki, a fák árnyékában/szélárnyékában várhatom a holnapot. Alig jöttem néhány kilométert, de a távolban már látszik Molara szigete.

Szerencsére megint kedvezően tévedett az időjárás-előrejelzés. A nagy szelek helyett ideális időben lehetett evezni. Még mindig a tegnapi nap, a hatalmas sziklafalak hatása alatt állok, azok a képek peregnek a szemeim előtt. De a Spiaggia di Berchida néven futó partszakasz azért külön említésre méltó a mai napból. A sekély vízben mindenütt sziklák, a növényzet szinte a tengerig ér, a fehér homokos fenék felett evezve a zöld vízen, tisztára mint egy karib-tengeri képeslap.

A mai táj volt szerintem az egész út eddigi legszebb része. Mérhetetlen, lenyűgöző, lélekzsibbasztó sziklafalak az egyik oldalon, a végtelen tenger a másikon. Rákényszerítenek, hogy arra gondolj, mennyire kicsi, jelentéktelen, törékeny és halandó vagy. Szerencsére kitartott a jó idő, így végigélvezhettem ezt az elképesztő részt. Barlangok, márvány öblök fehér kaviccsal, nem ember léptékű világ. Teljesen a hatása alatt vagyok.

Reggelre kifújta magát a szél, mehet minden tovább. Csipkés sziklaszirtek, zord zátonyok mellett visz az út. A hegycsúcsokon, mint direkt oda faragott szobrok, hatalmas kőtüskék meredeznek. Némi homokos rész után apró gyöngyszem: Arbatax tengerbe nyúló sziklája, fák árnyékában megbújó fehér házikókkal. Ezt csak innen a vízről lehet megcsodálni. Estére befutok Santa Maria Navarresébe, előttem lélegzetelállító látvány, a Szardínia egyik legszebb részének mondott nemzeti park 500 méteres, függőlegesen a tengerbe szakadó kőfalai. Remélem jó idő lesz…

Nos, ma fordult a kocka, méghozzá alaposan. Reggel még két órát eveztem tükör vízen, aztán Szardínia megmutatta a másik arcát is: komoly szembeszél csapott le a semmiből, egy pillanat alatt hatalmas tarajos hullámokat gyártva a vízre. Nagy nehezen elvergődtem még egy öbölig, de esélyem sincs a folytatásra. Igazi expedíciós hangulat. Település sehol, remélem kitart a vizem, amíg eljutok valahova. Utoljára a Duna-deltában volt ilyen. De ez szebb