Imhol az útvonal

DSCF6576javítottMegjöttem. Már a testem, legalább is :) Feltettem a képpontokat, a honlapon már böngészhetők a térképen. Itt pedig A Nem Kockás Fülű Nyúl látható a korzikai átkelés előtt, fület lobogtató időben.

Városnézőben

17.10.7Tegnap is erős volt a szél, de ma, amit már a buszból látok, az olyan mint az Adrián a bora. Nem is hullámtarajok, hanem egyöntetű fehér permet lepi be a tengert, a buszt fél métert dobálja odébb az autópályán az ereje. Jó, hogy ebbe nem ragadtam bele. A jelenség háttere is ugyanaz, a szárazföld felett felgyűlő hideg levegő talál kitörési pontot, itt épp a Rhone völgyén keresztül, az itteni neve: misztrál. Viszont Nimes, a hazafelé szükséges kitérőként bevállalt város elképesztően nagy és kellemes meglepetés! A régi, első században alapított római település ma is megőrizte szellős, parkos, sugárutas, egészséges formáját. A középkori mesterek által tovább épített, platán- és gesztenyefákkal szegélyezett tórendszer, a város fölé magasodó torony és árnyas park, a lenyűgözően hatalmas, szépen restaurált amfiteátrum egész napos bóklászásra ad muníciót – szerencsére, mert csak holnap indulhatok tovább Brüsszelbe.

Befutó

17.10.6Egész éjjel potyogott rám az üreg mennyezete, amiben aludtam, ezért beépítettem az álmaimba a katasztrófát, hogy rám omlik az egész. Aztán reggel gond nélkül, sima vízen értem el Marseille-t. A második próbálkozásra az igen szimpatikus Denis-nél sikerül letenni a hajót, az összhang talán látszik is a képen. Utána tényleg befúj a szél, és örülök, hogy a partról láthatom az igazán multikulti várost, élőben (igaz távolról) a legendás If várát, és (közelről) a város felett trónoló katedrálist. Nem utolsó sorban pedig a híres kikötői “tükörplafont”. Képek érkeznek, ha hazaértem Nimes és Brüsszel érintésével előbb-utóbb.

Parkolás

17.10.5Ezt úgyse fogom tudni leírni. Six Fours les Plages-től szürke felhők alatt, minden öblöt levágva egy fenékkel elevezek Ciotatig. Éjszaka teljesen beállt a nyakam, elég kínszenvedés. Aztán innen kisüt a nap és két elképesztően látványos nemzeti parkot is átevezek. Az első sosem látott áthajló barna homokkő formákat vonultat fel 200 méteres magasságban, aztán átveszi a terepet a hófehér mészkő, hatalmas falak, mély “fjordok” sorjáznak. Mindezt vagy 20 kilométer hosszan. A kép az egyik öböl végéből készült. A falakról visszaverődő hullámok munkássá teszik a dolgot, és csak naplementére, az utolsó pillanatban érek ki, hogy óriási szerencsével találjak egy kis barlangot magamnak éjszakára Marseille előtt. Majd ezt a távot is lemérem otthon. Azért is kellett meghúzni, mert itt lesz a vége, holnapra minden forrásom három napos vihart jósol. Remélem le tudom tenni a hajót, mielőtt ott ragadok valahol!

Mindenegybe’

17.10.4A mai nap az eddigi csúcspont. A következő könyvben értekezek majd hosszasan a Korzika szarván lévő világítótorony fényének a nyílt tengerről történő megfigyelésének filozófiai vonatkozásairól. Most csak annyit, hogy ez volt a legváltozatosabb nap. Toulon hatalmas öblét és kikötőjét másnap reggel hadihajók rajától kísérve – és parázva – hagytam el sima vízen. A meredek hegyek és a tenger közé szorult város teljesen kitölti a hatalmas öblöt, dokkok, mólók, hajógyárak minden méteren. Utána erősödő – szokás szerint szembe – szélben hatalmas, vigasztalan, függőleges fekete hegyek mellett evezek szürke felhők alatt. Picit bepisiltem a kajakba, mert egy hegygerincről a fejem felett gépágyúval kezdték lőni a tengert, de elsőre azt hittem engem. Ha tegnapelőtt hiányoltam volna a vadregényt, most csak az van. Aztán elvétek és teljesen feleslegesen kerülök meg másfél óra alatt egy szigetcsoportot, hogy végül az előző néhány év legnagyobb szélviharában evezzek vissza, és találjam meg a világ legjobb egyszemélyes öblét ugyanott.  Na?

Viszlát, Korzika!

17.10.3Jó kis változatos nap ez a sziget végére. Reggel jó nagy zuhé áztatja el a sátrat. Bastiába ragyogó napsütésben érek, hogy aztán a városban újra megázzak. A hegyoldalba épült város, a régi erőd rengeteg felfedezni valót kínál, szerencsére van is néhány óra rácsodálkozni a régi épületekre, zegzugos utcákra, nyüzsgő forgatagra. A hajó csak este kilenckor indul. A kajakkal megint nem tudnak mit kezdeni, de most legalább nem kell fizetnem érte :) Itt ülök a komp legfelső szintjén, előttem a fényektől ragyogó város, a telihold csillog a tenger hullámain – kívánni sem lehet szebb búcsút ettől a gyönyörű szigettől.

Itt van az ősz, itt van… Bastia

17.10.2Az új hónap időjárásváltozást is hozott. A tenger mint a tükör, de hűvös van és esik. Semmi gond, így is jó érzés hasítani a sima vízen. Estére már látótávolságba kerül Bastia, és szerencsére még szárogathatom is egy kicsit a holmimat. Ha minden jól megy, holnap kompra szállhatok, és Korzikát is magam mögött tudom. :) Szép volt a keleti oldal, de egyszer majd szerét kéne ejteni a vadregényesebb nyugatinak is. Most irány újra a kontinens!

Egyszerűen

17.10.1A mai nap az egyszerűség jegyében telt. Egyszerűen beültem a kajakba, és egy megállóval estig eveztem. Végig homokos partok mellett vitt az út, mégis mindig volt mire rácsodálkozni: hogy ugranak fejest vízen úszva a kormoránok, illatos, tűlevelű erdőségek, vagy épp egy dombtetőre telepített hatalmas partvédelmi üteg. Végre jobb az idő, igyekszem behozni valamit a lemaradásból. Estére újra közelebb hajolnak a hegyek, de még a holnapi nap is a homok jegyében telik majd.

Széllel szemben

17.9.30Most már kifejezetten bosszant ez az északi szembeszél. Délig öbölről öbölre vonszolva magam, rettentő küzdelmek árán alig haladok néhány kilométert. Mintha homokon tolnám a kajakot. Nem siklik, csak addig halad, amíg tolom a lapáttal. Hiába hajtok, messze lemaradtam a tervektől. Azért elmarad a Dél- és Észak-Korzikát elválasztó közigazgatásai határ, ami egyben “tájválasztó” is. Innentől hátrébb húzódnak a csipkés taréjú hegyek, a folyók által épített homokos deltavidék veszi át az uralmat, amint az a sátorból is látszik.

Jofogas.ko

17.9.29Nem nagyon felhasználóbarát ez a Korzika.  Mármint így ősszel. Reggel még nyugodt vízen lehet hasítani, de hamar megérkezik újra a szembeszél,  vele a hullámok és a küszködés. A táj mindenesetre csodaszép. A parti sziklák mögött fenségesen törnek az ég felé a sziget fő hegyláncának kopár csúcsai. Levágom Porto Veccio mély öblét, de súlyos árat fizetek érte, mert a várost kihagyva, ezután sehol sem találok boltot, pedig vizem már egyáltalán nincs, ennivaló is csak három szem keksz. Végül a helyiek útmutatása alapján kénytelen vagyok begyalogolni négy kilométert a hegyek közé Santa Luciáig. Itt végre bevásárolok, annyit, hogy alig tudom visszacipelni. Előre kell tervezni, nemsokára kiérek a lapos részekre, ott végképp nem lesz majd semmi. A képen a 8 kilométeres fogás (kissé meggyötörve a távolságtól).