Category Archives: Isztambul-Athén
Teliholdtól félholtig
 Éjszaka csodás telihold világított a kósza felhőkön át. Érthető miért vélték a régi görögök az Olümposzt az istenek otthonának. Gyönyörű az idő, de az Athosz-hegy tetején csücsülő felhőben csapkodnak villámok. Buli van? A szél elcsitult, még az is megfordult a fejemben, hogy nekiindulok és átvágok az öblön holdfényben – aztán persze aludtam tovább…
Pirkadatkor viszont villámgyorsan összepakoltam, és irány a tenger. A hatalmas öböl belső része üdülős, nyaralós, itt legalább lehetett kaját venni. A déli oldal viszont csodásan vadregényes. Üde zöld erdőkkel borított magas hegyek, sziklás, öblös, tagolt part. És mindehhez napsütés, kék ég és kósza fehér felhők. Ahogy kifelé tartok, felbukkan a régi ismerős is: Thasszosz szigete. Az estét viszont elbukom. Egész nap alig eszem, és így eljön értem a kalapácsos ember (ahogy a triatlonosok mondják). Elhagy minden erőm, ráz a hideg, alig tudok kivergődni a partra. Elterülök, és mindent megeszek, amim csak van. Képtelen vagyok tovább menni. Lehet, hogy egy kicsit túl erősen kezdtem? |
Égei ég alatt
Ülök újra a sötétedő ég alatt az Égei-tenger partján. Megérkeztem. Fizikailag és spirituálisan is. Az utazás kibírható volt, a bejáratott útvonalnak köszönhetően 22 óra alatt ideértem. Az egyértelmű volt, hogy evezni ma már (09. 21.) nem tudok, de kis kajakom – görög barátaimnak hála – várt rám. Mire kipucoltam, elrendeztem a holmimat, be is sötétedett.
Egész idefele úton az otthoni dolgok zakatoltak a fejemben. Ez ennyire még soha nem volt így. De amikor belegázoltam a hullámtörésbe és bepakoltam a kajakba, kitisztult a fejem. Végre azt éreztem: megérkeztem. Az idő szeles, egyelőre nem tűnik evezhetetlennek… Beájulok, hajnalban indulás!
Vissza Görögországba
A nyár elején lehúzott kilométerek óta – különösen a szárazföldön megtettek voltak érdekesek 
– sok minden történt. Az ügy szempontjából legfontosabb, hogy új támogatóval találtunk egymásra (lásd oldalt és a “szponzorok” menüpont alatt), aki lelkesen és segítőkészen állt a projekt mellé . Ez óriási segítség, és ennek örömére szeptember 20-án indulok is vissza Görögországba, hogy eljussak végre az Athosz-hegyhez, megkerüljem a félszigeteket és reményeim szerint elérjek Thesszalonikiig.
Szert tettem egy új vízhatlan gépre is, nagyon bízom benne: ezzel még jobb képek készülnek majd. Megbízható kis kajakom hűségesen vár rám odakint, és remélem az őszi viharok sem fognak ki rajtam.
Természetesen ezúttal is igyekszem minden nap hírt adni az utazás érdekes, izgalmas pillanatairól.
Friss hír: A kajakomat gyártó cég is felteszi a projektet honlapjára sok nagy expedíció, verseny, kajakos név közé. Büszke vagyok rá, hogy ide bekerülhetek!
Etapvég
No, ez is megvolt. Teljesítettem a kitűzött célt, áthoztam a kajakot Görögországba (hű, de brutál volt), eljutottam az első félsziget, az Athosz-hegy közelébe. Az időjárásra nem lehet kifogásom, remek evezős idő volt végig. Semmi szélvihar, semmi durvulás, felhőtlen kék ég. Ahogy azt Görögországban illik
Ma beeveztem a félszigetek előtti nagy öböl belsejébe, úgy néztem, innen jutok el legnormálisabban Thesszalonikibe. Délutánra meg is volt. Az első szimpatikus helyen, egy nagyobb fajta ” beach bar”-nál bepróbálkoztam, és sikerült is lerakni a kajakot a parttól száz méterre egy apartmanházhoz. 10 perc volt, azt hiszem ez az eddigi rekordom! Az nagyon klassz, hogy ez szuper simán ment, de azért nem bántam volna, ha legalább még egy hétig mehetek
Viszlát otthon, majd feltöltöm a képeket.
Zöld, víz, kéj
Mintha egy görög utazási katalógus legszebb képeit válogatták volna össze, olyan volt a mai nap. Olyan tájak, amilyet minden kajakos szeretne. Vad, sziklás szirtek, buján zöldellő hegyoldalak, szigetek, kristálytiszta tenger.
A reggeli menettel elérem Kavalát. Sziklákra kúszó, jó nagy város. A kikötő öblét erődítmény őrzi. Csodás a táj, élvezet evezni. Zöld vízű, homokos öblöcskék, sziklás fokok váltják egymást. Meg sem próbálom a telefonnal lefényképezni, úgysem adná vissza.
Estére már felködlik az Athosz-hegy félszigete a távolban. Ez egy szuper nap volt! Holnap remélem eljutok a “tőgy” tövébe. ( Vagy legyen csirkeláb?)
Túl Thasszoszon
Egymilliárd ronda kis szúnyog döngicsél, de kiszúrtam velük, már itt ücsörgök a sátorban. Ja, és újra bocs a képekért. (Illetve a hiányukért.) Csak este kapcsolom be a telefonom, a kamerája meg továbbra is elég vacak… De semmi gáz, ha hazaértem, feltöltöm a vízhatlan gép képeit.
Nagy szerencse, hogy itt van ez a bazi nagy, csupa hegy Thasszosz szigete. Különben kiidegelne a deltavidék. Lapos partok, kilométerekre evezek tőlük, hogy elkerüljem a hullámtörést. A szigettel majdnem szemben végre elérem a legnagyobb folyó torkolatát. Időközben a szél is tutulgat. Hátulról szerencsére, de a végén eltűnök a hullámok közt. Kétméteresek takarják ki Thasszosz hegyeit. Az átjáróban megbolondul a víz, tornászni kell, de szerencsére hamar túljutok rajta. Kanyarodok vissza a hegyes partvidék felé, vége a deltának. Az biztos, ez a sziget is megérne egy külön túrát
Rohamtempóban
Június 25-e történései: napfelkeltével indulok, a tenger gyönyörű. Lefényképezem a sziklákat, amiről a geológus srác mesélt. A török rész végleg a párába veszik. A part ellaposodik, beérek a deltavidékre. A hegyek 30-40 km-re hátrahúzódnak. Több folyó is itt éri el a tengert, nagy deltát építve. Furcsán kihalt minden. Emberek sehol, mintha nem is nyár lenne. Úgy tervezem, nyugisan haladok, de persze bebukom. Este még nekiállok Thasszosz szigete előtt egy nagy öböl átevezésének. Átérek sötétedésre, de elég ramatyul vagyok a végére. Ez kicsit sok volt. Megint a szokásos nóta: fürdés, sátor, kaja, ájulás.
Pokol és menny
A mai nap (06. 24.) már-már filozófiai magasságokba emelte a tengeri kajakozás által elnyerhető tapasztalatokat. De először még a tegnap este-éjszaka: igen, ott ragadtam a görög határon. Este még elhúztam pár kilométert a hajót, aztán izzadtan, büdösen (lassan elérem a grönlandi fazon szintjét) lefeküdtem egy szántóföldön. Éjszaka jöttek a határőrök, de nem nagyon értettem mit csinálnak. Rohangáltak körbe, kérdezték, hogy egyedül vagyok-e. Az útlevelem nem is kérték. Néztek, mit keresek itt egy kajakkal…
Magyar tengeri kajakosnak nem kell tenger! Jó neki a szántóföld is. Dióhéjban a pokol és a mennyország: reggel elcipekedtem a következő faluig, de senki nem akart segíteni. Lehúztam a kajakot a folyó felé, de aztán láttam, hogy ez csak a határfolyó lehet, így visszafordultam. Aztán egy traktoros megesküdött Hellász összes istenére, hogy le lehet evezni a határfolyón. Annyira menni akartam, hogy elhittem neki – letraktoroztunk hát a folyóhoz. Itt már éppen vízre akartam szállni, amikor halászok érkeztek, és nemzetközi jelzéssel a csuklójukat keresztbe téve mutattak, mi lesz, ha elindulok. Kész. Itt vagyok 45 km-re a tengertől, még reménytelenebb helyzetben, mint tegnap…
Határeset
Itt ragadtam a görög határon. Pedig eddig egészen jól ment. Még nincs vége a napnak, de úgyis csak a stoppokat lesem, úgyhogy inkább most írok. Szokás szerint a Nappal keltem, gyönyörű, ideális evezőidőben. Persze ma úgysem szállok vízre 
Kipucoltam a hajót, aztán elmentem fuvart keresni. A parton lévő apartmantelepen hitegettek egy jó ideig, aztán délben meguntam és eljöttem. Nyolc kilométer hajóhuzigálás a nagy útig. Itt is totál csőd. Vasárnap, teherautó nincs…
Akkor csel kell. Az út melletti műanyag bolt előtt áll egy olyan kocsi, mint nálunk az üvegeseké. No, erre pont fel lehetne tenni a kajakot. Életem nagy nyelvi bravúrjaként rábeszéltem törökül a boltost, vigyen el a határig. És elvitt! A határfolyó deltája egyetlen hatalmas rizsültetvény 60 kilométeren át. Brutális kerülő a határátlépés miatt.
A határon áthúzom a hajót, néznek a törökök. Aztán amikor már azt hiszem, átértem, a katonák megállítanak, hogy nem lehet gyalog átmenni a senki földjén. Ilyen nincs, mi jöhet még?
Török örömök
26 órás szintidőt futva, minden reményemet túlszárnyalva, hat átszállással méterre pontosan megérkeztem oda, ahol tavaly kiszálltam. Enyhe szellőben itt ücsörgök a telihold alatt a tengerparton. Az ezüsthíd mögött meg felsejlenek a Dardanellák vonulatai. De nem is ez a lényeg
Már a buszon olvastam Mücahed levelét, hogy Isztambulban van, és akkor ő is jön a határhoz. Nyolc órakor bebandukoltam a faluba. A “főtéren” ücsörögtek vagy harmincan – és rám vártak!!! Hát, erre azért nem számítottam. Mindenkivel kezet kellett fogni, teázni: egyszerűen hihetetlen volt. Csináltam képeket… Előkerült a kajak is. Megpuszilgattam a kis szemem fényét. Amennyire az időközben leszállt sötétségben meg tudom állapítani, a végtelen mennyiségű koszon kívül nincs más baja. Majd holnap rendbe kapom. A falugyűlés után lehúztuk a kajakot a partra, majd a nap betetőzéseként még meghívtak a parti étterembe egy kiadós vacsorára is. Azt hiszem, ez első napnak nem is rossz
Az utazás is érdekes volt: beszélgettem három marakesi származású Isztambulban tanuló amerikai lánnyal, egy Szófiában angolt tanító prágai sráccal, és egy elképesztően büdös grönlandival. Az idő tökéletes az evezéshez, de a görög határ átlépését még meg kell oldani. Most minden esetre megyek csicsikálni…
