Támogatósdi 2.0

Ahogy már írtam is: bevallom nem számítottam semmiféle sikerre amikor a közösség támogatását kértem az út folytatásához. Ehhez képest bomba meglepetés volt, hogy az egész Márvány-tengert, plusz az Égeiből egy részt a görög határig végigevezhettem a Ti segítségetekkel. Ebből persze az is következik, nem gondoltam ám végig, mi lesz ha tényleg érkezik támogatás, hogyan tovább? Mármint elszámolás, köszönet, stb. szempontjából. Nos, az elmúlt időszakban sokat törtem a fejem és következőkre jutottam:

Szeretném, ha továbbra is élvezném a bizalmatokat és a közösség segítségét. Ezért rendszeresen és részletesen szeretnék tájékoztatást adni a dolgok állásáról.

Konkrét összegeket úgy gondolom nem volna szerencsés állandóan posztolgatni. Az eddigiekről szóló anyagot összekészítettem, ha valamelyik támogatót konkrétan érdekli, kérem írjon egy emilt a honlapon lévő címre, és szívesen elküldöm neki. A kapott összeg százalékos felhasználásáról már írtam, de kirakom külön dobozba is.

Szeretném minden támogatóm nevét megjeleníteni a honlapon. Összegek nélkül, abc sorrendben. Tudom, hogy senki sem ezért adott. De nagyon büszke vagyok rájuk. És ők is méltán lehetnek büszkék magukra, önzetlen segítőkészségükre. (Van egy ausztrál szólóvitorlázó, akinek az egész hajóját beborítják a támogató magánemberek nevei – fantasztikus érzés lehet egy ilyen hajóval versenyezni!) Természetesen, ha valaki, valamilyen okból ezt nem szeretné, és ezt jelzi, azt figyelembe kell vennem.

Az előző szakaszt lezárva, összeállítottam a következő, Thesszalonikiig tartó rész minimál költségvetését. Bízom benne, hogy továbbra is bírom majd a közösség bizalmát és támogatását. A folyamatos tájékoztatás érdekében szeretnék kitenni a honlapra egy százalékos jelzőt, amin nyomon követhető, hogy a megvalósításhoz szükséges minimumhoz képest hogy áll az ügy.

A fentiek természetesen tervek. Nagyon örülnék neki, ha akár privát emilben, akár a facebook-on (tartalomtól függően :)) megírnátok véleményeteket, ötleteiteket. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle, mi lesz ami megvalósítható…