Gátak és zátonyok közt
A reggeli, éhgyomorra szánt etapnak Rota haditengerészeti bázisa után lett vége délben. Itt megreggeliztem 
A szembeszél nagy, de az óceán továbbra is (lekopogom) nagyon barátságos. Gondot a kilométer mélyre benyúló sziklás zátonyok jelentettek, de minden hullámtörésen átküzdöttem magam. Chipiona városánál, a gyönyörű, partra épült homokkő katedrális és a nagy világítótorony után furcsa víz alatti gátakba futottam bele, illetve az ezek okozta hullámtörésbe. Aztán kikötés után a parti sétány tábláin láttam, hogy ezek a dagályszint alá épített gátrendszerek halászati célokat szolgáltak régen.
A mai terv a Guadalquivir folyó torkolata volt. Megálltam kint az óceánon, de úgy fújta a homokot a szél a parton, hogy kénytelen voltam beljebb evezni a folyón. Mivel már mindent levettem, így egy szál mentőmellényben szálltam vízre, amit a pont akkor érkező, traktor által vontatott mobil “beach club” -on ülők hangos ovációval néztek végig. Sebaj. Itt nagyon jó a “bummmmm- ssssss” helyett a “ss-ss”-t hallgatni.
Egy újabb “első” nap
Este hét óra, itt állok a kajak mellett, a megtörő hullámok sós permetét a hátamnak csapja a szél. Mára nem voltak nagy terveim, “csak” ideérni, bepakolni és elhagyni Cádizt. 6 óra buszozás árán, délután kettőre be is futottam Malagából. Ettem, bevásároltam, kiszabadítottam a hajómat, bepakoltam, kieveztem az öbölből és most igyekszem aklimatizálódni. Hihetetlenül meleg az óceán. Erős nyugati szél dudál, de szerencsére nincsenek őrült hullámok. Ez az etap a homokról fog szólni, egész Portugáliáig (már ha sikerül eljutni odáig). Egyelőre nem túl vad az óceán, nagyon bizakodó vagyok!
Irány az óceán
Nagyon várom, hogy mit enged meg az óceán. És persze, hogyan válnak be az új felszerelések. A terv: Portugália, Lagos környéke. Az elején sok homok, dűne és tölcsér torkolat, aztán a végén csodás szikla rengeteg. Hajrá!
Fénykép válogatás
Itt az ígért fénykép válogatás: https://photos.app.goo.gl/cJLeXJfEP64m7AxM8
Címszavakban
Az energetikai problémák megoldva, úgyhogy megpróbálom összegezni a dolgokat: javítottam hajót (még bírja), láttam hogyan oltják az erdőtüzeket, bekormozódtam, bóklásztam Gibraltár szikláján, csempészkalandba keveredtem Marokkó partjaival szemben, megkerültem a kontinens legdélebbi pontját, viharral búcsúztam a Földközi-tengertől, kiértem az óceánra, ellopták az összes holmim, visszakaptam majdnem az összeset, San Fernando lagúnáin át elértem és megcsodáltam Cadizt. Mellesleg lapátoltam több mint 350 kilométert.
Bizonyos szempontból egy kicsit sok is volt!Kifosztva is boldogan
És akkor az történt, hogy egész éjjel egyórás etapokban érkeztek a felhőszakadások. Reggelre a nyitott sátrat, hiába volt rajta a teteje, telehordta a szél vizes homokkal. Homokdűnék közt ébredtem :). Két zuhé között gyorsan összepakolok, és irány vásárolni, indulni úgy sem lehet. Visszafele jövet, már messziről nézem, hogy milyen furi, nem látom a hajót. Bandukoltamban konstatálom: hát ezt bizony ellopták. Az eső utáni friss homokban két pár lábnyom vezet kifelé a partról. Az a furcsa, hogy nem is leszek ideges. Elsőként végiggondolom, mi fáj a legjobban, mi a pótolhatatlan: a naplóm. A többi csak tárgy. Ami rajtam van: papucs, gatya, póló, pénztárca. Ennyi maradt.Első nap az óceánon
Egész éjjel esett, reggel esőben, szélben pakolom a csuromvizes, homokos cuccaimat. Az idő nem túl biztató, de némi bátorsággyűjtés után megkerülöm Európa legdélebbi pontját, aztán ráfordulok az óceánra. A hegyeket szorosan összenőtt koronájú fák borítják, mint egy hatalmas karfiolmező, hatalmas homokdűnék kúsznak fel a domboldalakra. Kikötni az óceánhoz méltó hullámverés miatt nem tudok, így, akár tetszik, akár nem, egyben nyomom le a negyven kilométert Barbate kikötőjéig. Mit ne mondjak, megviselten érkezem. Nem éppen stabil az idő, a kép készülte után tíz perccel hatalmas zuhé takarítja ki a partot. Plusz pont jár annak, aki a romantikus táborhelyen felfedezi a kajakot.
Gondolkodtam, hogy fogom megszárítani a sátrat Cadizig. Ez a probléma megoldódott. Eddig csak bogaras volt a szétment szúnyogháló miatt, most eltört a rudazata is. Két cövek és Gorilla Tape segítségével sínbe tettem (érdekesen áll), de egyben el is határoztam, vizesen dobom ki. Kész, ennyi volt.
Közjáték az éjben
Tegnap este kikötésnél végül odébb költözök a kis öbölben 200 méterrel, hogy jobb legyen a sátorhely. Nagy szerencse, mert éjszaka épp oda, mármint tőlem így 200 méterre érkezik a drogszállítmány. A hatalmas motorcsónak olyan csendben érkezik, hogy csak az utolsó, partra futtatós böffenésre ébredek. Fojtott francia beszélgetés, és katonás rendben, minden sietség nélkül pakolnak ki a holdfényben. Először berossantok, aztán rájövök, pontosan tudják, hogy ott vagyok, csak nem érdekli őket. Tíz perc, és mint az árnyék, már el is tűntek. Hétköznapi üzletmenet.
A sziklán túl
Tegnap este olyan jó volt az idő, hogy a végén megkerültem a hegyet, és az öböl felőli részen találtam egy kavicsos partrészt az erődfalak alatt. A sok horgonyzó hajó, a kikötők fényei díszkivilágítást adnak. Ma reggel viszont mindenhonnan elzargatnak, ahol ki szeretnék kötni, így a végén a híres repülőtér – melynek kifutóján közút vezet át – után, a Nyugati-öbölben hagyom a hajót. Gibraltár furcsa hely. Az erődök, a történelmi városrész jellegzetesek, szépek, de számomra a várost inkább a szürke tömbházak és a ronda kikötő uralja. Egyet el kell ismerni: fentről lélegzetelállító a panoráma.
II. rész: Lángok és köd… and the Rock
Helyesbítések és meglepetések napja.
