Hegyi kajak
Igazi jutalomjáték ez a mai napi evezés! Ilyen gyönyörű, stabil, ragyogó jó evező idő nem volt még mióta tavasszal kitettem a lapátom a tengerre a Duna-deltánál. Nincs küzdelem, nincs para. Csak ámulat és élvezet. A parttól – akár lapos, akár magas – még több száz méterre bent is csak egy méteres a víz. Mint a déli parton a Balatonon. Már nagyon közel az ázsiai oldal, kicsit olyan érzésem van, mintha egy széles folyón eveznék. Hihetetlenül szép és nyugalmas! Egész végig bamba vigyorral az arcomon, félkómában evezek. Csodás!
És délután jön a horror… Mióta elindultam Isztambulból, figyelem a haladást, tervezgetek. Idő és pénz úgy kb. egy hétre van. Pirkadattól napnyugtáig evezek, gyorsabb nem leszek. Vagy kievezek végig a szoroson, és a végén otthagyom a hajót vagy… Vagy huszárosan átvágok a félsziget legkeskenyebb részén az Égei-tengerre, és megpróbálom elérni a görög határt. Hát akkor lássunk egy gigantikus átemelést két tenger között.
Na, röviden. Két hátizsákkal a hátamon, áthúztam a kajakot a vízválasztó másik oldalára – 8 km-en keresztül. Ultra brutál. Kb. minden török komplett idiótának nézett, amikor meglátott kilométerekre a tengertől, a hegy tetején vonszolni egy kajakot. A vége lett a legdurvább. Lement a nap, sötétben keltem át keresztben az autópályán, aztán a szántóföldeken. Kitört mindkét kereke a kiskocsinak. És amikor már nem láttam semmit, és feladtam a reményt – egyszerűen beleléptem az Égei-tengerbe! Totál kész vagyok. De boldog! Tényleg nem vagyok normális 
