Kajakkal Európa körül

Ma reggel el tudtam indulni, igaz, csak a második kísérletre. Legalább kimostam a hajót… Rocellánál van az egyetlen kikötő, itt megálltam az “árnyékban” reggelizni, aztán tudtam, már csak este fogok kikötni. Folytatódik a homokos part és a nagy hullámzás. Sidorno után már látni a fokot, ami után fel kell tűnnie az Etnának és Szicíliának. Addig persze még nem jutok el, Bovalino szélén ér véget a nap egy hangulatos nyomortanyán. Óriási a szél, felköltöztem a fák és mindenféle kidobott bútorok közé. Rég vacsoráztam asztalnál! Viszont a kikötésnél lefúrt a kajak orra, bukfenceztem egyet. Rám esett a kajak, csontom nem tört, de voltam már jobban is.

Gyönyörű időben egy métert sem eveztem. Egyszerűen nem tudok elindulni, akkora a hullámtörés. Déli  a szélirány, jönnek a hullámok a nyílt tenger felől.  GoPro-val csináltam egy-két felvételt, ha hazaértem, felteszem. Izgi. Kihasználván az időt, begyalogoltam a legközelebbi faluba, és szereztem usb kábelt. Nem menekül meg senki tőlem, folytatódnak a tudósítások. A napelem két óra alatt fullra töltötte a telefont.                     Reggel egy helybéli kováccsal hosszasan áttekintettük az evezésem, valamint az afrikai menekültek kérdéskörét. Az tény, hogy itt rengeteg az afrikai, szinte csak fekete bőrűekkel találkoztam a faluban. Utána összefutottunk a boltban, “hazavitt” kocsival. Este, mire visszaértem a bóklászásból, egy hatalmas szatyor friss gyümölcs várt a kajakon. :)) Nem ismertem őket, finomak voltak, a magokat hazaviszem a kertész lányaimnak.

Ma egy napba sűrűsödött bele minden. Délelőtt rettentő fergeteg eső, volt amikor 200 métert se lehetett látni a vízen. Hullámok, szél, minden, ami kell. Aztán amikor már minden reményemet elvesztettem, és nagyon rossz kedvem volt, eloszlottak a felhők, és délutánra kisütött a nap. Estére viszont Afrika felől akkora döghullámok érkeztek, hogy az esti kikötésem a legendás fekete-tengeri partot éréseket idézte, kegyetlenül elvert a víz.        A part mellől felszökő hegyekből mély völgyeket vágva futnak le a rövid folyók a tengerbe. A nagy eső alatt számtalan kis torkolat festette hordalékával barnára a tengert. A régi városok haramiák támadásától védve csücsülnek fent a hegyormokon. Én meg a végtelen homokon csücsülök itt. Ja és persze mindent hoztam, csak usb kábelt nem, ha nem tudok szerezni, le fog merülni a telefonom, és nincs több hír. Még jó, hogy van nálam napelem, meg minden.

Továbbra is remek az idő. Reggel kilencre már megkerülve a Rizzuto-fokot elérem Le Castellát, és kikötök a Castello Aragonese tövében. A sziklazátonyra épült fenséges erődítmény csodálatos épségben vészelte át a századokat. Ez a környék legnagyobb látványossága, már reggel áradnak a turisták. Innen sajnos véget ér a Colonna-fok óta tartó rövid, sziklásabb rész, és újra a látóhatárig nyúló egyenes homokpart közvetlen közelében lapátolok egész nap a kellemes vízen, hogy a végtelen elérhetetlenségéért a pillanatnyi sebesség illúziójával kárpótoljam magam. Naplementére érem el Catanzarót, a tartomány fővárosát, illetve annak parti nyúlványát. Buta fejjel még belevágok a városba, így majdnem sötétben érek végre partot utána. Ájulásig elfáradtam. Összeálltak a felhők, hideg lett, úgy látszik megint változik az idő. Csak esőt ne újra, könyörgöm…

Ajándék volt ma minden. A felhőtlen ég, Crotone középkori erődje, az, hogy délutánra elállt a tornáztató szél.
Végeláthatatlan homokos partok mellett szántottam a hullámokat, míg délután elértem az ókori görögök alapította Crotonét. Nagy múltú hely, szerény jelennel és egy megdöbbentően monumentális erőddel. Be volt zárva, de belógtam, és csak az enyém volt az egész. Csillapodó szélben nagy kedvem volt még evezni. Megkerültem a Colonna-fokot, lassan ráfordulok a csizma talpára. Egész sötétedésig nyomtam, Le Canella alatt vertem tábort.
Ajándék ez a mai nap. Ma van a szülinapom!

Ez egy igazán remek nap volt ! Öt nap óta először egy csepp eső sem esett. Jobb időben jobb kedvvel végre jó nagyot lehetett evezni. Az élénk északnyugati hátszélben csak egyszer álltam meg a Tarantótól idáig tartó szakasz egyetlen kikötőjében, Cariatinál. Ha nincs kikötő, nem csoda, hogy a falvak  hegyen épülnek, és mindenki olívát termeszt. Kihasználva a jó időt és a kínálkozó lehetőséget, kis sikátorokban kerülgetve a száradó ruhákat felsétáltam a falakkal övezett régi városba. Ritkán adódik lehetőség madártávlatból szemlélni a tengert. Egy világítótoronnyal megjelölt hegyes fok után, Ciro Marina előtt fogtam partot este a hullámárnyékban. Végre nem fázva, jóleső fáradsággal verek sátrat.
Még egy dolog az eddigi időről, ami véletlenül kimaradt a krónikából: havas a hegyek teteje! De tényleg, le is fényképeztem. Május, Dél-Olaszország.

Azt hiszem a mai napra a drámai jelző a legjobb. Szerencsére nem a végkifejletet illetően. Délben Laghi di Sibar mellett, a folyótorkolatnál állok meg reggelizni, kisüt a nap, és négy nap után végre lekerül rólam a viharkabát. Nagy hiba. A verőfényes időt fél óra múlva felváltja a felhőszakadás, és ez így megy egész délután. A tájból egy dupla kéményes randa gyár kivételével nem sokat látok, viszont a felhődíszletek impozánsak. Érdekes, hogy a régi, középkori városok mind a hegyeken épültek, a  parton csak új üdülőtelepek sorakoznak (lásd Rossano). Itt indulok remek időben vásárolni, de mire kijövök a boltból, rémülten rohanok a partra, megvan-e még a hajóm a hirtelen támadt fergetegben. Két órát várok, mire csillapodnak a hullámok, de alig evezek egy fél órát, újabb vihar űz ki a partra. A sátrat letépi a cövekekről a szél, hatalmas kövekkel horgonyzom le. Nem mondom, van benne szépség és izgalom, de Szicília így nem lesz meg.

Kicsit azért már kezdem unni az esőt! Egész éjjel szakadt, de rendes volt, reggel abbahagyta, amíg összepakoltam. Lassan a csizma talpa felé fordulnak a hegyek. A partot kis üdülőfaluk színesítik, egymás után hagyom el Santa Venera, Montegiordano, Borgata házait. A dombokra, a hegyek lábára olajfa ligetek kúsznak fel. Már hiányoltam, de ma ismét egy őrtorony mellett lapátolok el. De mégsem ezek, hanem az időjárás az, ami az igazi változatosságot hozza. A beerősödő északi szél szétszaggatja a felhőket, fél órás váltásokban hol süt a nap, hol szakad az eső. Egy napos periódust kihasználva állok meg este, és végre kiteregetem csurom víz holmijaimat. A nap egy hatalmas szivárvánnyal búcsúzik a tenger felett.

Ezzel az erővel Norvégiába is mehettem volna. 10 fok, eső, északi szél. A fene se gondolta volna, hogy május elején ennyire lehet fázni Afrikától néhány száz kilométerre. Alig bírtam magam rábeszélni, hogy reggelizni megálljak. Annyira fáztam a téli(!) evezős kabátomban, inkább bekészítettem mindent a beülőbe, és azt mondtam, egész nap evezek, csak ne kelljen kiszállni a hajóból. Ha lett volna nálam neoprén kesztyű, azt is felvettem volna. Egész nap esett. A parti homokbuckán túl még egy fasort látni, a táj többi részét eltakarja az eső és a felhők.
A végén tényleg kiszállás nélkül eveztem estig, de meg is lett a jutalma. Az eső elállt, a felszálló felhők alatt kibukkantak Calabria hegyei. Innentől változatosabb lesz a táj. A vizes holmikat kimosott gyökerű fenyőkre terítem száradni. A hullámok elcsitultak, nem esik, száraz, meleg a ruhám –  így már egész romantikus a táj.

Esőben keltünk, esőben autóztuk le a hátralévő 500 kilométert (a Vezúvot azért megpillantottuk néhány percre), esőben pakoltam, csüngő hasú felhők alatt, esőben eveztem egész délután. Viszont szia tenger, újra itt vagyok!
Megtörtént az oly régóta várt hajócsere. A régi, amelyik most is  hűségesen várt rám, megy haza gyógyulni, az új pedig át is esett a tűz… akarom mondani: vízkeresztségen. Furcsa volt, hogy a barátaim, akik óriási segítséget nyújtva elhoztak ide, ott integettek a parton. Nem volt még ilyen, hogy ne egyedül indultam volna útnak.
Mivel szolídnak tűnt a víz, a San Pietro-sziget érintésével átvágtam az egész Tarantói-öblöt, kikerülve a dokkokat és az olajfinomítót. Jó döntés volt!  Szép nyugodtan átértem nyílt vízen, távol a randa részektől. A másik oldalon azonban már  jelentősre nőttek a hullámok, olyannyira, hogy Chiatonánál meg sem álltam, félvén, hogy a lapos parton nem tudok majd újra vízreszállni a hullámtörésben. Az új kajak viszont remekül veszi az akadályokat, elégedett vagyok Estére szerencsére elállt az eső, és egy kis folyó torkolata is segítségül érkezett, itt simán partot értem. Zúgnak  a hullámok, viszi a sós permetet a szél, messze távolban még Taranto fényei. Ütős nap volt, várom a folytatást!