Kajakkal Európa körül

Délelőtt még úgy tűnik, maradok ma is. Szél, hullámok, minden, ami kell. Szereztem helyi ismerősöket, elvisznek autóval vásárolni, mert Maria asszony, az egyetlen itteni apró bolt tulajdonosa duplán áraz mindent. De a végén dél felé  egy kis csendesedésen felbuzdulva sátrat bontok. Meredek, mély vízmosások szabdalta dombok szegélyezik a tengert, az erős hullámzásban, szembeszélben csigalassúsággal maradnak el az üdülőfalvak. Az egyik zivatarfelhő az esőpászmák közül tétován tekergő tölcsért növeszt lefelé, majd egyszer csak elkezdi felszívni a tengervizet. Tornádó! Szerencsére csak néhány percig él – megbabonázva bámulom, aztán a zivatarral együtt nyomtalanul felszívódik. Kikerülve az olajfinomítót és a kikötőt, Milazzo erődje fölött sötétedésre érek a pengeként a tengerbe hasító, keskeny félsziget egyik szélárnyékos öblébe.

Hűtlenségem máris elnyeri büntetését: éjszaka hatalmas vihar érkezik. A folyamatos villámlásra ébredve még megerősítem a sátrat, de szerencsére a legkeményebb rész Lipari felé vonul, “csak” a szélét kapom, de nekem ez is elég. Reggelre 5 perces az idő. Öt perces váltásokban esik az eső és süt a nap. A mai összes teljesítményem 2 kilométer, nem sokkal indulás után ki kell menekülnöm. Őrült szembeszél fúj, az utolsó kétszáz métert fél óra alatt teszem meg hatalmas hullámok között. Sparta magasságában egy őszre kiürült halászfalu szélén, traktorokkal partra vonszolt hajók szélárnyékában húzom meg magam. Gyalog bebóklászom a környéket, közben tizenkétszer ázom el. A helyiek azt mondják, ez napokig el szokott tartani. Ha így lesz, nem érem el kompot…

A kikötőből persze kipenderítettek, de egész jót aludtam a csikorgó kerekű tehervagonok mellett a vasútállomás szélén. Hajnalban az első komppal át, 11-kor már puszilgatom a kajakot. Minden a legnagyobb rendben, gyors mosdatás, pakolás és máris újra vízen. Az idő kegyes: bár élénk szembeszél fúj, a nap bágyadtan átkukucskál a felhők között, az eső még várat magára. Reggio Calabriában elevezek a vasútállomás mellé épült vidámpark, a díszes sétány mellett. A kompkikötőnél három nagy komp is rám támad egyszerre, de ők sem tudnak megakadályozni, a szoros legkeskenyebb részén, a végén, most már végre kajakkal is átérek Szicíliába…

Itt ragadtam. Bár este hétre ideértem, mégis itt ragadtam Messinában, mert szombaton hatkor megy az utolsó komp Reggio Calabriába. Jobb híján megpróbálok itt aludni a kikötőben. Már megint a hontalankodás! Hiányzik a kajakom és a csendes, nyugodt tengerpartjaim. Hegyekről visszhangzó kürtszóval hatalmas óceánjáró indul az éjszakába a Tirrén-tenger felé.  Csüngő hasú fekete felhőket cibál a szél a szoros felett, ide is megérkezett az ősz.

Utolsó leheletéig küzdött a kis büdös, bevetett mindent, de a végén csak ideértem. Szétszakadozott a pára, és feltűnt a Messinai-szoros túlsó oldala. Az már ott kérem Szicília. Kész! 500 kilométer 11 nap evezéssel. Még a végjáték van hátra, aztán irány haza. Azt hiszem, most azért egy pár napig nem ülök kajakba.

Szolgált 115 napot, ma hullámtörés közben elmosódott a világ legpraktikusabb evezős kalapja!  Nyugodjék békében. A délutáni induláskor úgy lemosta rólam a víz nyakbaakasztóstul, mindenestül, hogy csak na. Persze azonnal életmentő akcióba kezdtem, újra átmentem a hullámtörésen (szegény hajóm bánta), de se vízen, se szárazföldön nem lett meg. Vígasztalhatatlan vagyok. Gyásznap.
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy az új Kape hajómmal nagyon összenőttem. Sajnálom is szegényt, mert a régi egész Görögország alatt nem kapott annyit, mint ez most két hét alatt. Csak nyílt partok vagy kavics, vagy homok, de mindenképpen partról indulás. Sír a lelkem, mikor az öklömnyi kavicsokon beülök a parton a teljesen megpakolt kajakba, és bevonaglok a hullámok közé. Ma vettem egy nagy levegőt és megnéztem az alját (mert telement a szkegszekrény kaviccsal, és nem nyílt a szkeg) de hihetetlen, mennyire egyben van. Ez már valami. És az már nem semmi!
Párás az egész nap. A térkép szerint már előttem Szicília, de még semmit se látok belőle. A képen Bova Marina és a Santa Maria del Mare kegyhely.