Jofogas.ko

17.9.29Nem nagyon felhasználóbarát ez a Korzika.  Mármint így ősszel. Reggel még nyugodt vízen lehet hasítani, de hamar megérkezik újra a szembeszél,  vele a hullámok és a küszködés. A táj mindenesetre csodaszép. A parti sziklák mögött fenségesen törnek az ég felé a sziget fő hegyláncának kopár csúcsai. Levágom Porto Veccio mély öblét, de súlyos árat fizetek érte, mert a várost kihagyva, ezután sehol sem találok boltot, pedig vizem már egyáltalán nincs, ennivaló is csak három szem keksz. Végül a helyiek útmutatása alapján kénytelen vagyok begyalogolni négy kilométert a hegyek közé Santa Luciáig. Itt végre bevásárolok, annyit, hogy alig tudom visszacipelni. Előre kell tervezni, nemsokára kiérek a lapos részekre, ott végképp nem lesz majd semmi. A képen a 8 kilométeres fogás (kissé meggyötörve a távolságtól).