Asszimiláció

06.061Reggelig tényleg jól körbejártam Malaga izgalmas részeit (még aludtam is egy kicsit a vár oldalában az illatos, langyos éjszakában), de azért napsütésben is érdemes lesz körbenézni majd visszafelé. A mai nap viszont nem a tervek szerint alakult. Délre, három óra buszozással a kopár, köves hegyek között befutok Almeriába, ahol kiderül, hogy ma nem megy semmi Aquilasba. Ajjaj! :( Nem adom fel, újabb 3 óra utazással Lorcába megyek, innen este negyed tízkor még megy egy busz. Így elérek majd a kikötőig, de nyilván ma már nem fogok evezni, és még egy átcsatangolt éjszaka vár rám. Viszont legalább megpuszilhatom a kis hajócskám – már ha megvan.

Egyetlen külföldivel sem találkoztam egész nap. Szuper jó elmerülni az igazi Spanyolországban. A helyieknek szemmel láthatóan nem hiányoznak a turisták. Én meg úgy látszik jól asszimilálódok, minden spanyol engem kérdez: hol kell leszállni Lorcában, merre van bolt, mikor megy vonat Aquilasba… A képen a lorcai főutca részlete, a kötelezően a város fölé magasodó erőddel. 

06.062Estére meg elfújta a felhőket a szél.