Teliholdtól félholtig
 Éjszaka csodás telihold világított a kósza felhőkön át. Érthető miért vélték a régi görögök az Olümposzt az istenek otthonának. Gyönyörű az idő, de az Athosz-hegy tetején csücsülő felhőben csapkodnak villámok. Buli van? A szél elcsitult, még az is megfordult a fejemben, hogy nekiindulok és átvágok az öblön holdfényben – aztán persze aludtam tovább…
Pirkadatkor viszont villámgyorsan összepakoltam, és irány a tenger. A hatalmas öböl belső része üdülős, nyaralós, itt legalább lehetett kaját venni. A déli oldal viszont csodásan vadregényes. Üde zöld erdőkkel borított magas hegyek, sziklás, öblös, tagolt part. És mindehhez napsütés, kék ég és kósza fehér felhők. Ahogy kifelé tartok, felbukkan a régi ismerős is: Thasszosz szigete. Az estét viszont elbukom. Egész nap alig eszem, és így eljön értem a kalapácsos ember (ahogy a triatlonosok mondják). Elhagy minden erőm, ráz a hideg, alig tudok kivergődni a partra. Elterülök, és mindent megeszek, amim csak van. Képtelen vagyok tovább menni. Lehet, hogy egy kicsit túl erősen kezdtem? |
