Kikötőről kikötőre
És nem jött! Mármint a éjszaka a homokevő. Üdítően csendes és szép sziklás rész után Benicassim hosszú partjai következnek, egészen Castellon kereskedelmi kikötőjéig. Szerencsére korán van – mármint a délutáni szélhez – így nagyon szép vízen lapátolhatok a betonfalak mellett. A repedésekből kéttenyérnyi rákok úsznak elő, oldalazva kalimpálnak ollóikkal. A gátra tapadva egy tengeri versenykajakos is szembejön, úgy tolja, hogy még inteni sem engedi el a lapátját, csak biccent lihegve. Pár perc múlva már nem is látom. Lassan itt az ideje helyet keresni a hajónak, ezért amikor délután, a menetrendszerűen erősödő szélben elérem Borriana vitorlás kikötőjét, befutás előtt megszárogatok minden holmit. De bent csak orcára hullás vár. Minden zárva, hiába néhány segítőkész őr, illetve hajós, nem jutok semmire. Lógó orral, csalódottan fordulok ki a hullámok közé, és naplementéig még csiga tempóban elvergődök Platja de Nules kihalt szellemtelepéig. Igyekszem terveket kovácsolni, hiszen holnap már tényleg le kell adni a kajakot, ámde Valenciáig elég messze, és odáig már csak egy esélytelen kikötő van kb. félúton. Meglátjuk.
