Díszkísérve
Ezek a határok fognak megőrjíteni… Reggel jó korán indultam a kb. 13 km-re lévő gáthoz, hátha elcsípek egy reggeli zsilipelést. Menet közben kezdett utolérni egy uszály. Sprinteltem mint egy versenyen, hogy együtt érjünk „célba”. Sikerült, menetből zsilipeltem, és végre elhagytam a gátakat, amelyek már jó 300 km óta kísértek. A határtól már alapból féltem, nehogy megint kitaláljanak valamit…
Hát nem – viszont 3 órát vártam a vámosra. Megjött, ránézett a kajakra, hümmögött, aztán mehettem is. A táj lapos, különösen a román oldal, de végre lágy partok, homok, nyárfák, sehol egy kőrakás, gát. És ez már Bulgária! Meg is érkeznek a határőrök. Rövid tanácskozás után kiderítik, hogy ma már nem tudok lemenni a belépési pontig, beléptetés nélkül meg nem kódoroghatok. Úgyhogy díszkíséretet kapok. Lejönnek velem az őrnaszáddal a következő faluig. Itt kell aludnom. Ők meg kikötnek és őriznek. De tényleg! (Lásd a képen, ott hátul áll a naszád.)
