Ég és víz között
Az átemelés jól megérdemelt jutalma: tökéletes szélcsend. Reggel kicsit szöszölök, míg visszarendezem a dolgokat a vízre, lemosom az út porát. Hogy néz ki egy poros kajak a tengeren? Átellenben három pici sziget. A két nagyobbik közt megcélzom a szembe partot, így levágom a nagy medence végét. Teljesen sima a víz. Ez már szinte természetellenes. Párás a levegő, középen a zajok is eltűnnek. Ha nem evezek, akkora a csönd, hogy inkább énekelek. A tenger színe is más. Eddig a mély víz fekete volt. Most acélkék. A víz összeér az éggel, nincs határ. Ez a végtelen.
Egy pici helyen a tehénpásztor útmutatása alapján megtalálom a csöppnyi boltot, és veszek vizet meg sajtot. Ennek ki kell tartania a végéig. A parton sziklák, örökzöldek, izgalmas, szép vidék. De ami még izgalmasabb: a sima víztükör alatt egész délelőtt a tengerfeneket nézem. Nem valaminek a tetején megyek, hanem két dolog határán. Alattam hegyek, sziklák, tengerifű mezők, halrajok vonulnak. Hol harminc méter, hol 50 cm mélységben. Néha olyan hirtelen szökik fel egy sziklás rész a mélyből, hogy önkéntelenül fékezek, nehogy beleszaladjak. Pedig látom magam előtt a sima víztükröt. Délutánra zord, sziklás részekhez érek. Némi szél is érkezik. Újra tenger a tenger. Naplementekor érek partot egy homokfalak szegélyezte részen. Ímhol a fotó.
