Kajakkal Európa körül

Május 1. Jól beállt az idő. Reggel nagy pára, szélcsend, délutánra megjön a szembeszél, kisöpri a párát, estére gyönyörűek a fények. Osztrov után jellegtelen tájon szélesen fut a folyó. Csak estére tűnnek fel ragyogó mészkősziklák a bolgár oldalon, bennük barlangok, furcsa alakzatok. Nikopol alatt meg is állok az egyiknél. A bolgár parton takaros kisváros a dombok között, a románon randa ipartelep. Ez úgy általában is jellemző a folyó két oldalára…

Sajna, megjöttek a szúnyogok, vége a nyugodt estéknek. Egyszerre annyi lett belőlük, hogy csak a sátorban lehet menedéket találni előlük. Hogy fogok így főzni?

Május 2. Ma nagyon meleg volt. Szerencsére tényleg nagyon jó az Icebreaker felső, inkább hűt, mint fűt és véd a naptól. Szistovtól eltekintve egész nap se város, se ember, semmi…

Csodálatosak ezek a reggelek! Napsütés, pára, csönd meg a víz. A táj is szép, homokos partfalak, dombok, ligetes részek váltogatják egymást. De menni is kell ilyenkor, mert délutánra menetrendszerűen megérkezik a tisztességes szembeszél. Csavarja a lapátot az ember kezéből, ez már csak vánszorgás.

Az emberek itt is tündériek – vagy én vagyok ennyire szimpatikus? Víz is, vacsora is kellene, megállok Ojahovónál. Még ki se szállok, már jön egy család, kérdezi, mit segíthet. Elvisznek autóval a boltba, a gyerekek addig vigyáznak a kajakra. Váltanak levát, tolmácsolnak, és a végén mosolyogva integetnek… Éljen Bulgária!

És igen, estére eljön a történelmi pillanat: megvan az első ezer kilométer!!!

Kora reggel integetek a határőröknek, majd tükörsima vízen elindulok Vidin felé. Békés, csöndes, barátságos táj. Igazi élvezet az evezés. Vidinben megtörténik a csoda: pár perc alatt belépek Bulgáriába. Na? Bárcsak mindig így lenne.

Délután tengereset játszom. Feltámad a szembeszél, félméteres megtörő hullámokat kavar. De a kisebb-nagyobb szigetek közt kavarogva estére így is jókora távolságot letudok. És jó nagy rendetlenséget csinálok a parton. Na, jöhet a vacsora…

Ezek a határok fognak megőrjíteni… Reggel jó korán indultam a kb. 13 km-re lévő gáthoz, hátha elcsípek egy reggeli zsilipelést. Menet közben kezdett utolérni egy uszály. Sprinteltem mint egy versenyen, hogy együtt érjünk „célba”. Sikerült, menetből zsilipeltem, és végre elhagytam a gátakat, amelyek már jó 300 km óta kísértek. A határtól már alapból féltem, nehogy megint kitaláljanak valamit…

Hát nem – viszont 3 órát vártam a vámosra. Megjött, ránézett a kajakra, hümmögött, aztán mehettem is. A táj lapos, különösen a román oldal, de végre lágy partok, homok, nyárfák, sehol egy kőrakás, gát. És ez már Bulgária! Meg is érkeznek a határőrök. Rövid tanácskozás után kiderítik, hogy ma már nem tudok lemenni a belépési pontig, beléptetés nélkül meg nem kódoroghatok. Úgyhogy díszkíséretet kapok. Lejönnek velem az őrnaszáddal a következő faluig. Itt kell aludnom. Ők meg kikötnek és őriznek. De tényleg! (Lásd a képen, ott hátul áll a naszád.)

Rájöttem, hogy mi történt. A Turnu Severint megszálló gonosz idegen lények időlyukat sugároztak át a szerb oldalra, ez nem engedte, hogy megérkezzen a csomagom. Ezért kellett ennyit várni… Most, hogy itt a hétvége és a munka ünnepe, lanyhult a figyelmük. Így kicseleztem őket, és ma egy óvatlan pillanatban át tudtam venni a „cuccot”, majd azzal a lendülettel kajakba pattanva, meg sem álltam az alsó gátig.

De jó újra úton lenni! A tájnak a két gát között már köze sincs a felső rész sziklás áttöréséhez. Lapos partok közt kanyarog a folyó, az evezőst békakórus kíséri. Holnap zsilipelek és irány Bulgária!

Ma sem jött meg… (Mármint a cucc.) Én meg már itt közben a helyi folklór része lettem. Ma legalább jó idő van, és mivel éppen ráérek – mosok, főzök, takarítok.

Kimosom minden cuccomat, megszárítom a sátrat. Sőt, megfürdök, borotválkozom (ez egy óra meló a Dunában), hajat mosok. Nem csoda, ha a végére összejövök Kiscsirkével…

Április 24. Ma végigeveztem a Duna talán legszebb részén, a Nagy Kazan-szoroson. Gyönyörű időben húztam el az égig érő sziklák alatt. Délutánra elértem ez első duzzasztót. Szerencsére megúsztam két órányi várakozással, akkor jött egy hajó és átzsilipelhettem vele. Érdekes érzés egy ekkora betonteknő alján ülni egy kajakban. Estére Kladovóba érek…

Április 25. … és itt ragadok. Nem jött meg a technikai cucc, amit ide várok… Kényszerpihenő. Ráadásul ma egész nap szakadó esőben kucorgok egy ponyva alatt. Remélem nem kell ezt sokáig csinálnom.

Április 22. Smederevo után nem sokkal már érződik a duzzasztás. Hmm, a gát meg több, mint 200 km! Vigyázni kell, merre megy az ember, az elárasztott részeken majdnem borulok, amikor a lapátom beakad egy víz alatti fatörzsbe. Elérem a hegyeket, itt az első szűkület. Utána olyan a Duna, mint hosszú tavak láncolata. Mindenütt gát, csak nehezen lelek táborhelyre.

Április 23. Ma reggel egy óra evezéssel elérem Galambóc várát. Az 5 km széles duzzasztás itt hirtelen 300 m-re szűkül. Innen valóban hegyek között folytatódik az “út”. A táj gyönyörű, kicsit olyan, mintha egy fjordban eveznék. Csak az a zavaró, hogy a víz rettenetes mennyiségű szemetet visz. Késő este érem el a Nagy Kazan-szorost. Most virágoznak a fák, a szél fantasztikus illatokat hoz a szorosból. Pont egy barlanggal szemben találok táborhelyet.

A mai nap volt talán az eddigiek közül a legjobb. Végre jó az idő, ragyogó a táj, meleg van. Belgrádig megyek délelőtt, itt vár rám Deján, a nemzetközi Duna-túra szerb főszervezője és klubtársa, Dragan. Jönnek velem egész nap. De persze pálinkát is hoznak, úgyhogy már látom, nem lesz ez olyan egyszerű dolog.

Vagy mégis? Úgy evezünk 50 km-t, hogy észre sem veszem: reggel 8 óra óta ülök a kajakban. Ellátnak minden szükséges információval, hoznak nekem kenyeret… Minden nap hihetetlen mennyiségű kedvességgel találkozom. Ráadásnak pedig este megtalálom az eddigi legjobb táborhelyet…Ez igazán remek nap volt!

Április 18. Folyamatos esőben hagyom magam mögött a kilométereket. A lapos partokon a horvát oldalon egymás után sorakoznak a kisebb-nagyobb települések. Sok kis ág, sziget. Hajó, evezős, ember sehol. Csak a szél, a víz és a madárcsicsergés. Megállít egy horgász a folyó közepén, jól megitat pálinkával. Öt km-en át csak szédelgek a vízen… Azért magam mögött hagyom Vukovárt is.

Április 19. A mai cél Novi Sad – Újvidék. Ha minden jól megy, találkozom egy legendás kajakos figurával – épp most készül a Perzsa-öbölbe. Kora délután, újabb 70 km után meg is érkezem. Jugo a szárnyai alá vesz, pillanatok alatt minden le van szervezve. A szerb Duna-turás csapat is segít, a végtelenül kedves Janik család még a várba is elvisz egy villámgyors városnézésre. Itt jegyezném meg, hogy módosítanom kell korábbi nézeteimet. A valóban végtelenül kedves helyiek felvilágosítása szerint a határnál – egynek véve kajakot és jachtot – mindenkitől beszedik a 60 eurót. Úgy néz ki, ez a szabály…