Kajakkal Európa körül

Az úgy történt, hogy tegnap hajnalban keltem, mert jó idő volt. Mire összepakoltam már nem volt jó, vártam, jobb lett, nekiveselkedtem. A törőhullámok jól eltángáltak, a fejem fölött csaptak át, de kijutottam. Még erősebb lett a szembe szél. Fél óra alatt 500 métert haladtam. Vert seregként, ázva, fázva kullogtam vissza a legközelebbi gát mögé.
Tulajdonképpen mit keresek én itt? Evezni nem lehet ebben az időben. Az üres strandok szegletében hobózva meg nem fogok heteket várni a jó időre.

11-kor eldöntöttem: ahelyett, hogy itt szerencsétlenkedek, a jó idő megérkezéséig inkább a családommal vagyok, akik már nagyon hiányoznak! 13 órakor a kajak és a felszerelés már a helyi kajakkölcsönző tulajdonosának, Paulnak a pincéjében pihent, nem messze a bolgár határtól, én pedig felszálltam a constancai vonatra. 14 órakor a bukaresti buszon ülök, 19-kor pedig éppen elérem a budapesti vonatot Bukarestben. Ma reggel 9 – Budapest. Gabi a pályaudvaron vár, én pedig a nyakába ugrom és csak szorítom magamhoz.

Egyenlőre úgy érzem magam, mint az indiánok. Bár a testem már itt van, meg kell várni, míg a lelkem utoléri…

Sötét este van. Vihar. És nagyon fáradt vagyok. Csak a töredékét tudom leírni a rengeteg dolognak, ami történt és azt is csak címszavakban. Tegnap délig vártam a szél enyhülésére, aztán nekivágtam a gátnak. A vége küzdelmes volt, 1.5 m-es interferáló hullámokban. Ez nem fog menni 15 km hosszan a constancai gátnál. Ide csel kell.

És tényleg csak röviden: Constancában végre  – Tulcea óta először – tudtam vásárolni kaját, szereztem ingyenfuvart a gáton túlra, szállást a parton, ma átvittek a gáton, délre. Szembefordult a szél, megismertem a környék rejtelmeit, eveztem zátonyokon, megjöttek a sziklás partok, viharba keveredtem, de megúsztam, a sátorral szemben egy hajóroncs, hadgyakorlat van és ágyúznak a nyílt tengeren. Ja, és filózni kell mi legyen, mert annyira változékony, viharos az idő, hogy ezzel a sebességgel csak karácsonyra érek Isztambulba.

Egy hónapja indultam! A tenger életem egyik legnagyobb viharával ünnepel. A tengeri kajakosok két fő erényét gyakorlom: hálaadás és türelem. Hálaadás a jó meteóért (köszönöm FB) és türelem a jó idő elérkeztéig. Napfelkeltével teljesen nyugodt vízen indulok az olajfinomító gátjának.

2 km-t tudtam menni. Minden előjel nélkül 20 perc alatt 100 km-esre erősödik a szél. Óriási szerencsére még a gát előtt vagyok, meg tudok állni. Brutális az idő egész nap. Majd mutatok videókat, a kép nem adja vissza… Egyenlőre nem látom, hogy tudom magam átverekedni Constancán… Holnapra is 1.5 m-es hullámokat ígérnek, és ha kinézek a sátorból, ez meg kicsinek is tűnik…

1700 km és 26 nap után a távolban egyszer csak eltűnik a Duna partja. Itt vagyok végre, kiértem a tengerre! A végtelen egyenesek átadják a helyüket az igazi végtelennek. Ragyogó kék ég, hullámtörés robaja a zátonynál. (Lásd a képet.) Ez már egy más dimenzió. De nem szólnak a fanfárok, valahogy úgy érzem ez csak egy állomás…

A Fekete-tenger közepes idővel fogad. Erős szél, nagy hullámok. Elég nagyok, hogy parázzak, de azért nekiinduljak reggel. Napfelkelte előtt vízen vagyok, de a szél miatt kár volt, már most is emberes. Csodás a hajnal a végtelen víz felett. Amikor már kezd elfajulni a hullámhelyzet, a félszigeten találok egy átjárót és átcsúszom a védett oldalra. Mindenütt pelikánok, kormoránok, a parton vadlócsordák…

Ma magam mögött hagytam Tulceát. Fura egy város, ráépülve a delta idegenforgalmára. Holnap már jön a Fekete-tenger! Közben hazulra meg megérkezett az első telefonszámla. Teljesen rosszul lettem. (Megjegyzendő, hogy a családom is.) Sajnos, ezentúl csak rövidebben és kevesebb képpel fogok tudni jelentkezni. Kezdve a mai nappal…

Május. 7. Ma valahogy nagyon benne voltam. Reggel hattól este hétig egy megállással eveztem. El is értem Brairába. És Románia egyenlít! Nagyváros, csónakkikötő, rábízom a kajakot egy szimpatikus házaspárra. Elirányítanak a piacra. Éhes gyomromnak minden kell. Veszek rettentő finom szalonnát, friss kenyeret. Tobzódni szeretnék a zsírban! Irtózatosan éhes vagyok. Aki szereti a 30 km-es birkalegelőket és a 15 km-es darurengeteget, az ezt a részt élvezné. Én élveztem. 100 km-t nyomtam.

Május. 8. Nagyon instabil az idő. Mi sül ki ebből? A román határőrök esőt ígértek az elkövetkező napokra. A folyó, érezvén „végzetét”, hatalmasakat tekereg. Aztán, amikor már a deltát várom, meglep életem leghosszabb egyenesével.  Ma egész délután ebben evezek. Itt kérem még hegyek vannak! Már sosem érem el a tengert? A vaksötét kép pedig azért van, hogy mindenki lássa, pihenés helyett még késő este is ilyen marhaságokkal töltöm az időm…

Reggel nagy elhatározásra jutottam, aztán nagyon pofára estem, és a végén minden maradt a régiben. Szóval eldöntöttem, nincs értelme egyedül bénázni Romániában. Nem megyek le a deltáig, így oldom meg a problémát.  Irány Constanca és végre a tenger. De egy elvesztegetett délelőtt után kiderült, nem engednek be a csatornára, úgyhogy szégyenszemre visszakullogtam a Dunára. Marad az eredeti terv, és ez így van jól. Meg is nyugszom. Megteszem a megfelelő óvintézkedéseket, és jöhet a torkolat. Majd megoldom a problémákat. Mint Koncz Gábor „A dunai hajósban”…

Délután a megművelt dombokat homokhátak váltják a jobb oldalon. Kopasz birkalegelő 30 kilométeren át. Holdbéli táj. Megvan a maga szépsége, de nekem nem jön be. Estére zivatarok állnak össze, hetek óta nem volt ilyen idő. De mire esni kezd, már a sátorban csücsülök. Ma jó volt az időzítés…

Tegnap délután muszáj volt pihenni, mostanra elfáradtam. Sok evés, alvás délutántól – ez a kúra. Mára meg is van az eredmény: 9-re már Szilisztrában kérem a kijelentkezést. Egész gyorsan megy, kezdünk belejönni. Szemben Calarasinál be is be is lépek Romániába. Nagyon rendesek. A dombok továbbra is terelgetik a Dunát jobbról, most már egyre északabb felé. A folyó itt több száz km-es ágakra oszlik, megváltozik a jellege. Keresem a jó kifejezést: szinte otthonos lesz. A fő ág is csak olyan széles néha, mint a szentendrei. Élvezem.

De csak amíg a vízen vagyok. Amint román földre teszem a lábam, rögtön ki akarnak rabolni. Szerencsére egy helyi hölgy elcsípi a tolvajokat, így mindent visszapakolnak. Csak a napi rekesz tetejét tépték le véglegesen… Eddig erről meséltek a szerbek, a bolgár határőrök, az otthoni ismerősök, de nem hittem el. Most este megálmodom, bevállalom-e a továbbiakat a deltáig, vagy tényleg igyekszem Constanca felé rövidíteni…

Előző naphoz. Azt hittem, a sziklák alatti talpalatnyi helyen nem érhet meglepetés. De igen. Kóbor kutyafalka támad éjszaka, némi erőfitogtatás után méltatlankodva odébbállnak.

Reggel hamar elhagyom Ruszét. A folyó továbbra is szutykos. Gusztustalan. Megint rossz ágba megyek be, de ez most nagyon bejön. Szirénázó határrendőrség a parton – hát csak nekem szirénáznak. Megállok. Ellenőrzés, beszélgetés. Minden oké. Aztán az őrnagy bevisz 3 km-t terepjáróval vásárolni a faluba, a hadnagy addig vigyáz a kajakra. Ezt nem hiszem el… Bulgarian full service. Egyszerűen hihetetlenül kedvesek. Persze, nem lehet lefényképezni őket.   Még evezek pár km-t, de a mai nap a kutyáké. Hagyom. Pihenek. Főzök, mosok, borotválkozom, akkut töltök…