Kajakkal Európa körül

Ááá, nem is úgy volt. Tegnap még csökkenni láttam a szelet, így  összepakoltam, továbbmentem egészen Almeria hatalmas öblének elejéig, és a világítótorony tövében aludtam. Innen átveszi a terepet a homok. A part lankásan hajlik a végtelenbe. Az idő szerencsére remek, nem gond kikötni. Egész nap megyek reggel héttől este kilencig. Ezt azért majd le fogom mérni. Nem találok táborhelyet, Aguadulce után, a következő város előtti parton dőlök ki.

Carboneras után tényleg itt a sziklakánaán. Reggeltől erősödő hátszélben maradnak el a csodás formációk. San Pedro öblében szerelkezem a nagy szélre, és találok igazi hippi tanyát. Helyi kőből és uszadékfából épített csinos vackok, meztelenül jógázó furcsa figurák. Új tapasztalat. Aztán San Jose kisvárosáig küszködök a hullámokkal a sziklatengerben, de kisüt a nap és a falakon magasra csapó tajték meg a hegyek a szebbik arcuk mutatják.

Itt is ér véget a történet, mármint San Josénál. Olyan zord lesz a szél, hogy a biztost választva visszaküzdöm magam egy csodás, védett, ragyogóan hófehér gipsz kanyonba.

Hurrá, megvan minden A tegnap esti kép magáért beszél. Viszont a párás tengeri levegőtől csupa vastag penész az összes cucc. Áááá. Tengervízzel sikálom le a matracot, hogy rá tudjak feküdni. Kezdésnek egész jót megyek, izgalmas, zátonyos részeken. De a végét elbukom az erősödő szélben és hullámzásban. Nagy, csúnya kikötő előtt, homokos parton ér az este. Egy vízimentő-torony tövében húzom meg magam. Hideg van.

Reggelig tényleg jól körbejártam Malaga izgalmas részeit (még aludtam is egy kicsit a vár oldalában az illatos, langyos éjszakában), de azért napsütésben is érdemes lesz körbenézni majd visszafelé. A mai nap viszont nem a tervek szerint alakult. Délre, három óra buszozással a kopár, köves hegyek között befutok Almeriába, ahol kiderül, hogy ma nem megy semmi Aquilasba. Ajjaj! Nem adom fel, újabb 3 óra utazással Lorcába megyek, innen este negyed tízkor még megy egy busz. Így elérek majd a kikötőig, de nyilván ma már nem fogok evezni, és még egy átcsatangolt éjszaka vár rám. Viszont legalább megpuszilhatom a kis hajócskám – már ha megvan.

Egyetlen külföldivel sem találkoztam egész nap. Szuper jó elmerülni az igazi Spanyolországban. A helyieknek szemmel láthatóan nem hiányoznak a turisták. Én meg úgy látszik jól asszimilálódok, minden spanyol engem kérdez: hol kell leszállni Lorcában, merre van bolt, mikor megy vonat Aquilasba… A képen a lorcai főutca részlete, a kötelezően a város fölé magasodó erőddel. 

… csak sikerült kijutni! A reptérre kimenni majdnem több időt ölelt fel, mint onnan elrepülni Malagáig. Furcsa ez a mostani világ, riasztóan kihaltak a repterek, üres, bezárt minden. Életem legsimább leszállása után néhány franciával szó szerint bemenekültünk a városba. Itt azért van némi helyi élet. Mégiscsak spanyolokról van szó De azért mindenki maszkban. Csak reggel kilenckor megy busz Almeriába, így az éjszakát átkódorgom, van mit felfedezni. A képen Malaga by Night, Castillo Gibralfaro a kikötő felől.

Eljött ez a pillanat is: hosszú kényszerpihenő után végre újra útnak indulok. Szerdán még PCR teszt, egészségügyi app, QR kód… Pénteken irány Spanyolország, Malaga. Ha minden a tervek szerint halad, szombat délutánra vízen vagyok. Nem kaptam választ Aquilasból, remélem a hajó és a felszerelések rendben várnak rám. A képen a Castillo de San Juan de las Aquilas és a kikötő öble.

Március 7.-én Sukorón tartottam előadást – mint kiderült, valószínűleg jó darabig az utolsót. Egy, az idei év terveivel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt találtam mondani: ha az ég a földdel össze nem ér, akkor őszre elérem Gibraltárt. Hát, nem telt el két hét, és az ég összeért a földdel. Spanyolország, Európa (is) elesett. A tavaszra, Malagáig tervezett etapnak lőttek. Még a nyárral, ősszel kapcsolatban is teljes a bizonytalanság. Ez van.
Kedélyállapotomat így legalább egy három napos dunai evezéssel próbáltam helyreállítani – időleges sikerrel. A képen a zebegényi sziget és a Dunakanyar. A hétfő éjszakára érkező nagy szél miatt inkább kerültem a fákat, és a parton vertem tábort. Tényleg jó kis vihar volt, reggel meg jó hideg
Ja, és ilyen kihaltnak még sosem láttam a Dunát, Se hajó, se csónak, se evezősök, senki. Csak a víz és a táj.

Hajó elrakva Áquilásban, én pedig – immáron sótalanítva és illatosan – útban az alicantei reptér felé Murciában álltam meg. A képen az elképesztő, több háztömbnyi méretű katedráliskomplexum “főbejárata”. Számokat majd otthonról, de az biztos, hogy rég át nem élt simaság jellemezte ezt az etapot. Mindenféle szempontból. Talán kárpótlás a tavaszért? Minden stimmelt, remek volt az idő, egy délutánt vártam csak, de azt is hasznosan töltöttem. Ez volt Spanyolország eddigi legkevésbé lakott, és ezzel összefüggésben leginkább sziklás része. Gyönyörű volt, élveztem. Remek tájak, szuper városok, csodás táborhelyek. Hú, ez nagyon klassz volt!