Kajakkal Európa körül

Imhol a térkép pontok és elkészült a fénykép válogatás is.

360 kilométer, jó sok homok és éneklés, új ország, a végén igazán szép óceáni sziklakert jutalommal.

A képen egy hajóroncs a lagúnák szeszélyes vizein.

Készül(get) az Athéntól Gibraltárig tartó szakaszról szóló könyv is

Itt a vége, fuss el véle. Felhős, párás, nehéz idővel indult a nap, de aztán visszatért a jó idő. Lagosban, a kikötő bejáratát védő régi bástya mögött, gyakorlatilag a vizesárokban, a csapóhíd alatt tudtam furmányosan megállni a tetőző dagályban. A vitorlásklub tűnt esélyesnek, itt próbálkoztam. Jó sokat várakoztattak, ez nem szokott jót jelenteni. De a végén megérkezett a klub elnöke, két mondatot váltottunk, aztán azt mondta: ez a hely csak a klubtagoké, de neked az ott, a felső polcon jó lesz? Juppí, megint szuper helyen van a hajóm!

A város utáni sziklás fok tényleg csodás, de csak egy pici rész. Szerintem egy kicsit túltolják a turistáknak. Nekem a Portimao előtti rész a maga gigantikus vadságával jobban tetszett. Ma inkább a …

No, az még a tegnapi napból kimaradt, hogy este (már kint a hálózsák), odapenderül hozzám egy fura, laza fazon: most kapta a parti vendéglőben, van három kiló faszénen sült hala, nem tudja megenni egyedül, kérek-e? A végén éjfélig beszélgettünk, közben ettük az iszonyú finom halat, de így is maradt. A lényeg címszavakban: Luis francia, egy bringája van, meg ami ráfér. Csak máshonnan összeszedett (elkért) maradékot eszik. Most épp új, új-zélandi barátai vitorlásán lakik, lassan indulnak Madeirára.  Ha belegondolok, hogy ezeket a halakat kihalászták, piacozták, elkészítették, és a végén megy az egész a szemétbe – hát engem is kiráz a hideg. Lehet erre életfilozófiát építeni.

Mindenesetre ma igazi óceáni hullámokon elértem Lagost. Voltak pillanatok amikor nem nagyon hittem benne, de végül ez is megvan. Az utána lévő sziklás részt esélyem se volt látni. Most elevezek egy szerencsémre vissza, Portimao felé megbúvó nyugodt lagúnába, aztán holnap meglátjuk.

Éjszaka itt hesszeltem a strandon, éjfélkor most már tényleg arra ébredtem, hogy derékig betakar egy hullám. Nem tudok elég messze menni a víztől. Az üres parton reggel egy órámba telt, mire vízre szerencsétlenkedtem magam. Többszöri sikertelen próbálkozás után az lett a nyerő figura, hogy húzva a kajakot berohanok a vízbe a megfelelő (nek vélt) pillanatban, aztán beugrok a kajakba, spricó nélkül villámgyorsan kievezek a hullámtörésből, és kimerem a hajót. Nem éppen klasszikus, de ez vált be Jó nagyot mentem ma is kikötés nélkül, mert hogy azt ugye nem lehet most.

A végére maradt az igazi csoda: Algavre sziklarengetege több száz barlanggal, sziklakapukkal, az óceánnal magányosan dacoló sziklatűkkel. Ez tényleg fantasztikus. A dolog értékét számomra csak a millió turistahajó rontotta kicsit, néha tényleg majdnem elgázoltak. A nagyobb barlangoknál sorban állás, akarom mondani sorban lebegés volt. A képen az esti jutalom: Portimao kikötője.

Jól elszámoltam este a dagályt, szerencsére éjszaka felébredtem mielőtt elmosott volna, és feljebb költöztem a parton. Ráadásul amikor reggel megnéztem a térképet – tetézve a tegnapi káoszt -, rájöttem, hogy teljesen máshol vagyok, mint ahol gondoltam. Szerencsére előrébb egy kijárattal Hajnalban a halászok hada között kifordulva az óceánra kis híján sírva fakadtam: már megint egy végtelen homokcsík a látóhatárig.

Egy újra elmét és izmokat próbáló etapban azonban hét óra folyamatos evezéssel kiverekedtem magam Quartiera városáig. Egyelőre itt is ragadtam, mert bár a szél barátságos, kint a nyílt vízen hatméteres hullámokkal nyomul egy vihar, amiből ide is jut pár méter. A vízimentők egész nap szedik ki a hullámok által besodort embereket az óceánból. Engem meg nem engednek vízre szállni. Kellett nekem itt kikötni.

Idilli vidéki nyugalomban, lankás dombokon csücsülő  fehér házak közt lapátolhatok Santa Lucia rákhalász városkáján át egészen Fuzetáig, bár itt már meg kell küzdeni a zátonyok közt szétfutó vízzel. Kajakból szinte beláthatatlan a terep. Itt készült a kép is,  rajta a távolban egy régi mentőhajó állomás. Olhaónál viszont már láthatár távolságba szélesedik a lagúna.

Én először Olhaóba szeretnék menni, de eltévedek, aztán ki az óceánra, de kint nagy zátonyok vannak, aztán vissza a lagúnába, de ott rettentő erős az apály, aztán mégis újra Olhaóba, de úgy fennakadok az apályban a zátonyokon, hogy végül gyalog kell kimenekülni, nehogy fél napra ott ragadjak. Estére nagy nehezen megtalálom az olhaói kijáratot, és ezzel most meg is elégszem. Ezt a bénázást! Eveztem feleslegesen  legalább 15 kilométert. De legalább sokat tanultam

Egész éjszaka fújt a szél. A végén át kellett raknom a kajakot, de így telefújta a sátrat homokkal. Törölközővel a fejemen aludtam, hogy legalább a fülem meg az orrom ne menjen tele. Napközben viszont szerencsére bírhatóra enyhült a helyzet, így jó nagyot mentem: elhagyva Carrara határfolyót átértem Portugáliába, és naplementére (úgy látszik, ezekben mostanában jó vagyok) elértem az első lagúna bejáratát. Itt gyorsan el is vackoltam egy cseppnyi szigeten. Remélem nem önt el a dagály

Mesélnék én szívesen a táj szépségeiről, de Cádiz óta egy 10 méteres dűnesor mellett evezek. Bízom benne, hogy a lagúnák azért tartogatnak majd egy kis látnivalót. Elvileg egész Faróig el tudok jutni bennük.

Reggel valóban komótosabban kelek Umbria és Huelva ipari negyede közé ékelődő kis szigetemen. Már most akkora a szél, hogy csak összegyűrni tudom a sátrat, mert kitépi a kezemből. Portil városa pont jó célpont reggelre. Közel van, de még ezzel is meg kell küzdeni. Takaros kis hely, tetszik, ám a legjobb a lagúnája. Mintha a Karib-tengeren lennék.

Indulok tovább, de két óra vánszorgás után feladom. Nem bírok a széllel. A mai átlagsebességem 1,2 km/óra. Gyötrelem. A végtelen, kitett parton nagyon nagyon el vagyok anyátlanodva. Most igazán pici vagyok.

Matalascanas után a homokdűnéket 50 méter magas homokfal váltja fel, ennyi a változás. A vége felé homokkővé alakul és furcsa, épületszerű formákat alakít ki belőle az erózió. Délután háromra érek egyfenékkel Mazagónba, ahol három órát gyalogolok (!) mire be tudok vásárolni. Kihalt üdülőfalu Huelva mellett. Itt egy hatalmas, rettentő hosszú gát védi a kikötőket.

A szél felőli oldalba fordulva a viszonylag jó időben is nagyon durva víz fogad. Nem is tudom ennél egy kicsit is rosszabb körülmények között hogy lehetne itt átjönni. Küzdök rendesen, végül tök sötétben, 11 órakor érem el Punta Umbria torkolatát. Brutál nap volt, holnap visszafogom magam

A folyó mellett töltött csodásan csendes éjszaka után napfelkeltekor nekivágok egy nyolcvan kilométeres, végtelen homokdűnének. A polárszűrős napszemüvegem eltünteti a vízen megcsillanó fény egy részét, és ettől olyan a zöld színben pompázó óceán, mintha belülről világítana. Fantasztikus látvány. Ennél több pozitívum nincs is mára. Az egyre erősebb szembeszélben kínkeserves 7 órás folyamatos evezéssel küzdöm el magam Matalascana lehangolóan piszkos városáig a semmi közepén. Épp félúton a végtelen, sivár homokban.