Kajakkal Európa körül

Csináltam egy kis válogatást az új képekből, itt találjátok.

Tegnap hazaértem, de az átélt élmények, küszködés, szépségek még mindig pszichedelikus képkavalkádként örvénylenek a fejemben. Kell pár nap, mire leülepedik a dolog. Kiigazítottam a térképet, most már mindegyik táborhely a pontos helyén. Kis híján 500 km mentem, hosszú, kemény etap volt. Nemsokára meglesz a képválogatás is. Itt épp José Luis, aki végül is elrendezte a dolgaimat Platja d’Aro-ban.

Nem sikerült túl jól a tegnapi nap, nem is volt érkezésem írni. Hajnalban vörös homokot hozó eső esett. Míg száradtak a dolgaim, gyalog portyáztam a városban. Itt nincs olyan nagy szél, de belül fújhat rendesen, mert randa nagy hullámok jönnek. Elvergődök az alig néhány kilométerre lévő Platja d’Aróig, és ott feladom. Az időjárásjelentés egyre romló időt jelez, innen nem nagyon tudok továbbmenni. A kajakot viszont sehogy sem tudom elpasszolni, végül fáradtan, szomorkásan a kikötőben alszom. (Hallom, hogy nyert a Real Madrid, mert ünneplés van a városban éjszaka.) Ma némi tornázás, alkudozás után megérkezik a kikötő főnöke, José Luis, és onnantól végre egyenesbe kerülnek a dolgok, a kajak meg a tűzoltó raktárba Egy rendes fürdő csodát tesz, egész embernek érzem magam újra. Délutánra befutok Barcelonába, irdatlan, elképesztő tömeg, hatalmas szél, de tetszik a hangulata. Szóval, ha mérleget kell vonni: megvolt a cél, már jócskán Spanyolországban vagyok. Az eleje és a vége időjárás tekintetében húzós volt, de a közepe tökéletes. A Marseille-tól a határig tartó részt senkinek nem ajánlanám, a Costa Brava viszont csodás. Ez is megvolt! Holnap megnézem a várost ha nem fog nagyon esni, aztán irány haza.

Éjszakára feljebb húztam a kajakot, és melléhevertem a homokra hálózsákban. Ezt hívják édes kettesnek? Ígéretemhez híven még sötétben vízen vagyok, hogy  napfelkelte előtt hagyjam el az álomba dermedt L’Escala városát. És innen – ha szabad ezt a kifejezést használnom – újra útjára indul a gyönyör. A kőzetanyag szinte kilométerenként változik, megunhatatlan, feldolgozhatatlan tobzódást hozva létre. A legjobban talán az tetszett, amikor a tenger tölcsérszerűen egy egész hegyet fúrt-omlasztott át, hogy egy pici lyukon átevezhessek a másik oldalra. A szelet pótolják a ki tudja honnan érkező döghullámok, így estére tácolva érem el Palamós kikötője mellett lelt apró táborhelyem. Csodaszép volt. Ígérem, ha hazaértem, feltöltöm a vízhatlan gép képeit is.

Vastag párától terhes szürke ég alatt kel a nap. Folytatódnak az izgalmas sziklák, a szelet pótolva hatalmas nagyhajós halászflotta húz el mellettem randa hullámokat küldve rám. Az ilyen időben szokott nagy szél kerekedni. Befordulok az utolsó fok mellett, és Rosario városát és kikötőjét elhagyva újra homok vár rám. Közben végre “belülről” is  megnézek egy mesterséges lagúkkal kiépített üdülőcsodát. Délutánra tréfát nem ismerő szél kerekedik, ami megállásra kényszerít még a homokon. Százával húznak ki a vízre viszont a kite-osok. A meteo ezt ígéri az elkövetkező napokra, úgyhogy megpróbálok most aludni, és éjszaka evezni.

Nos, az ilyen napokért érdemes tengeri kajakozni! Hatalmas, függőleges és egy kissé félelmetes fekete sziklafalak tövében, már Spanyolországban reggelizek. Minden öböl mélyén egy kisváros, elevezek Colera mellett is (a biztonság kedvéért nem álltam meg Llancában viszont megállok vásárolni, nagyok jók az első spanyol benyomások. A szél lassan befúj, de csak annyira, hogy vagányabb (és sajna lassabb) legyen a dolog. Ilyet még tán nem is csináltam, mióta úton vagyok. Beevezek minden kis öbölbe, oda-vissza rohangálok, élvezem a vad, csodás sziklavilágot. Haragos, égre dermedő ujjú sziklaóriások, furcsa, buborékos kőzetek, beszakadásos barlangok, sziklakapuk, mély, rejtett öblök. Egész nap evezek, de előre alig haladok valamit. Estére a tegnapihoz hasonlóan, a hegyek felett kialakuló vihar maga alá temet. Port Ligat előtt, esőben állok meg. A mai nap minden percét élveztem!

Upgrade. Átléphettem volna a határt, ha nagyon akarom, de nem akartam nagyon. Tobzódom. Változatos sziklaformák, rejtett öblök, sejtelmes középkori városkák, üde zöld hegyoldalak, várak, őrtornyok. Több látnivaló egy délután, mint eddig egy hét alatt. Csodálatos vidék. És végre van saját öblöm

És igen! Egész délelőtt, mint egy hatalmas fal tornyosultak pont szemben a Pireneusok csúcsai. Nyolc nap evezés, háromszáz kilométer homoktenger után végre elérem a hegyeket. Szikláknak így még nem örültem, meg is csókolom az elsőt. Nehezen engedett a homok, az utolsó részre nagyon befújt a szembeszél, de végre itt vagyok. Félbe vágták az időt: a szárazföld felett villámlós felhőszakadás, a tenger felett kék ég.

Kiszívott, megcsócsált, meggyűrt, és kiköpött ez a végtelen homok. Nem ma volt tengeri kajakos pályafutásom fénypontja. Mikor este megállok – lásd kép – a meghitt, csendes, vadregényes sziklákkal körbevett öblömben, egyetlen dolog tartja bennem a lelket: a távolban már felsejlő Pireneusok. Ja és az, hogy egy hét után ma sikerült rendesen, tusfürdővel megfürödnöm.

Vasárnap mi tagadás, én is pihenni vágyom. Meg is állok Agde városánál és megnézem a piacot, meg a nemzeti laser bajnokság fordulóját – legalább kétszáz egység a vízen. Az idő továbbra is jó – szerencsére, mert ezután is egyenes homokpartok mellett visz az út. A tengeri kajakosok vágyálma: 40 km nyílegyenes, lapos part. Délután Saint Pierre la Mer-nél belefutok egy nagyszabású jetski és motorcsónak versenybe, sehogy se engednek tovább, itt alszom a strandon.