Kajakkal Európa körül

Sötét este van. Vihar. És nagyon fáradt vagyok. Csak a töredékét tudom leírni a rengeteg dolognak, ami történt és azt is csak címszavakban. Tegnap délig vártam a szél enyhülésére, aztán nekivágtam a gátnak. A vége küzdelmes volt, 1.5 m-es interferáló hullámokban. Ez nem fog menni 15 km hosszan a constancai gátnál. Ide csel kell.

És tényleg csak röviden: Constancában végre  – Tulcea óta először – tudtam vásárolni kaját, szereztem ingyenfuvart a gáton túlra, szállást a parton, ma átvittek a gáton, délre. Szembefordult a szél, megismertem a környék rejtelmeit, eveztem zátonyokon, megjöttek a sziklás partok, viharba keveredtem, de megúsztam, a sátorral szemben egy hajóroncs, hadgyakorlat van és ágyúznak a nyílt tengeren. Ja, és filózni kell mi legyen, mert annyira változékony, viharos az idő, hogy ezzel a sebességgel csak karácsonyra érek Isztambulba.

Egy hónapja indultam! A tenger életem egyik legnagyobb viharával ünnepel. A tengeri kajakosok két fő erényét gyakorlom: hálaadás és türelem. Hálaadás a jó meteóért (köszönöm FB) és türelem a jó idő elérkeztéig. Napfelkeltével teljesen nyugodt vízen indulok az olajfinomító gátjának.

2 km-t tudtam menni. Minden előjel nélkül 20 perc alatt 100 km-esre erősödik a szél. Óriási szerencsére még a gát előtt vagyok, meg tudok állni. Brutális az idő egész nap. Majd mutatok videókat, a kép nem adja vissza… Egyenlőre nem látom, hogy tudom magam átverekedni Constancán… Holnapra is 1.5 m-es hullámokat ígérnek, és ha kinézek a sátorból, ez meg kicsinek is tűnik…

1700 km és 26 nap után a távolban egyszer csak eltűnik a Duna partja. Itt vagyok végre, kiértem a tengerre! A végtelen egyenesek átadják a helyüket az igazi végtelennek. Ragyogó kék ég, hullámtörés robaja a zátonynál. (Lásd a képet.) Ez már egy más dimenzió. De nem szólnak a fanfárok, valahogy úgy érzem ez csak egy állomás…

A Fekete-tenger közepes idővel fogad. Erős szél, nagy hullámok. Elég nagyok, hogy parázzak, de azért nekiinduljak reggel. Napfelkelte előtt vízen vagyok, de a szél miatt kár volt, már most is emberes. Csodás a hajnal a végtelen víz felett. Amikor már kezd elfajulni a hullámhelyzet, a félszigeten találok egy átjárót és átcsúszom a védett oldalra. Mindenütt pelikánok, kormoránok, a parton vadlócsordák…

Ma magam mögött hagytam Tulceát. Fura egy város, ráépülve a delta idegenforgalmára. Holnap már jön a Fekete-tenger! Közben hazulra meg megérkezett az első telefonszámla. Teljesen rosszul lettem. (Megjegyzendő, hogy a családom is.) Sajnos, ezentúl csak rövidebben és kevesebb képpel fogok tudni jelentkezni. Kezdve a mai nappal…

Május. 7. Ma valahogy nagyon benne voltam. Reggel hattól este hétig egy megállással eveztem. El is értem Brairába. És Románia egyenlít! Nagyváros, csónakkikötő, rábízom a kajakot egy szimpatikus házaspárra. Elirányítanak a piacra. Éhes gyomromnak minden kell. Veszek rettentő finom szalonnát, friss kenyeret. Tobzódni szeretnék a zsírban! Irtózatosan éhes vagyok. Aki szereti a 30 km-es birkalegelőket és a 15 km-es darurengeteget, az ezt a részt élvezné. Én élveztem. 100 km-t nyomtam.

Május. 8. Nagyon instabil az idő. Mi sül ki ebből? A román határőrök esőt ígértek az elkövetkező napokra. A folyó, érezvén „végzetét”, hatalmasakat tekereg. Aztán, amikor már a deltát várom, meglep életem leghosszabb egyenesével.  Ma egész délután ebben evezek. Itt kérem még hegyek vannak! Már sosem érem el a tengert? A vaksötét kép pedig azért van, hogy mindenki lássa, pihenés helyett még késő este is ilyen marhaságokkal töltöm az időm…

Reggel nagy elhatározásra jutottam, aztán nagyon pofára estem, és a végén minden maradt a régiben. Szóval eldöntöttem, nincs értelme egyedül bénázni Romániában. Nem megyek le a deltáig, így oldom meg a problémát.  Irány Constanca és végre a tenger. De egy elvesztegetett délelőtt után kiderült, nem engednek be a csatornára, úgyhogy szégyenszemre visszakullogtam a Dunára. Marad az eredeti terv, és ez így van jól. Meg is nyugszom. Megteszem a megfelelő óvintézkedéseket, és jöhet a torkolat. Majd megoldom a problémákat. Mint Koncz Gábor „A dunai hajósban”…

Délután a megművelt dombokat homokhátak váltják a jobb oldalon. Kopasz birkalegelő 30 kilométeren át. Holdbéli táj. Megvan a maga szépsége, de nekem nem jön be. Estére zivatarok állnak össze, hetek óta nem volt ilyen idő. De mire esni kezd, már a sátorban csücsülök. Ma jó volt az időzítés…

Tegnap délután muszáj volt pihenni, mostanra elfáradtam. Sok evés, alvás délutántól – ez a kúra. Mára meg is van az eredmény: 9-re már Szilisztrában kérem a kijelentkezést. Egész gyorsan megy, kezdünk belejönni. Szemben Calarasinál be is be is lépek Romániába. Nagyon rendesek. A dombok továbbra is terelgetik a Dunát jobbról, most már egyre északabb felé. A folyó itt több száz km-es ágakra oszlik, megváltozik a jellege. Keresem a jó kifejezést: szinte otthonos lesz. A fő ág is csak olyan széles néha, mint a szentendrei. Élvezem.

De csak amíg a vízen vagyok. Amint román földre teszem a lábam, rögtön ki akarnak rabolni. Szerencsére egy helyi hölgy elcsípi a tolvajokat, így mindent visszapakolnak. Csak a napi rekesz tetejét tépték le véglegesen… Eddig erről meséltek a szerbek, a bolgár határőrök, az otthoni ismerősök, de nem hittem el. Most este megálmodom, bevállalom-e a továbbiakat a deltáig, vagy tényleg igyekszem Constanca felé rövidíteni…

Előző naphoz. Azt hittem, a sziklák alatti talpalatnyi helyen nem érhet meglepetés. De igen. Kóbor kutyafalka támad éjszaka, némi erőfitogtatás után méltatlankodva odébbállnak.

Reggel hamar elhagyom Ruszét. A folyó továbbra is szutykos. Gusztustalan. Megint rossz ágba megyek be, de ez most nagyon bejön. Szirénázó határrendőrség a parton – hát csak nekem szirénáznak. Megállok. Ellenőrzés, beszélgetés. Minden oké. Aztán az őrnagy bevisz 3 km-t terepjáróval vásárolni a faluba, a hadnagy addig vigyáz a kajakra. Ezt nem hiszem el… Bulgarian full service. Egyszerűen hihetetlenül kedvesek. Persze, nem lehet lefényképezni őket.   Még evezek pár km-t, de a mai nap a kutyáké. Hagyom. Pihenek. Főzök, mosok, borotválkozom, akkut töltök…

Május 1. Jól beállt az idő. Reggel nagy pára, szélcsend, délutánra megjön a szembeszél, kisöpri a párát, estére gyönyörűek a fények. Osztrov után jellegtelen tájon szélesen fut a folyó. Csak estére tűnnek fel ragyogó mészkősziklák a bolgár oldalon, bennük barlangok, furcsa alakzatok. Nikopol alatt meg is állok az egyiknél. A bolgár parton takaros kisváros a dombok között, a románon randa ipartelep. Ez úgy általában is jellemző a folyó két oldalára…

Sajna, megjöttek a szúnyogok, vége a nyugodt estéknek. Egyszerre annyi lett belőlük, hogy csak a sátorban lehet menedéket találni előlük. Hogy fogok így főzni?

Május 2. Ma nagyon meleg volt. Szerencsére tényleg nagyon jó az Icebreaker felső, inkább hűt, mint fűt és véd a naptól. Szistovtól eltekintve egész nap se város, se ember, semmi…

Csodálatosak ezek a reggelek! Napsütés, pára, csönd meg a víz. A táj is szép, homokos partfalak, dombok, ligetes részek váltogatják egymást. De menni is kell ilyenkor, mert délutánra menetrendszerűen megérkezik a tisztességes szembeszél. Csavarja a lapátot az ember kezéből, ez már csak vánszorgás.

Az emberek itt is tündériek – vagy én vagyok ennyire szimpatikus? Víz is, vacsora is kellene, megállok Ojahovónál. Még ki se szállok, már jön egy család, kérdezi, mit segíthet. Elvisznek autóval a boltba, a gyerekek addig vigyáznak a kajakra. Váltanak levát, tolmácsolnak, és a végén mosolyogva integetnek… Éljen Bulgária!

És igen, estére eljön a történelmi pillanat: megvan az első ezer kilométer!!!