Az ember, aki szelet vetett…
Ez volt eddig a legszelesebb nap. Hajnalban indulás után rögtön át kellett szerelnem egy sziklás fok árnyékában, mert porzott a víz. Aztán befordulva nyugat felé, szembe kapott, ki is kötöttem inkább. Néhány napra most búcsúzik a végtelen látóhatár. Itt már kisebb-nagyobb szigetek vesznek körbe.
A szél néhány perc alatt megfordul, felhők is érkeznek, nem valami biztató a helyzet. Villámgyors vagyok, az egyre tovább erősödő keleti szélben elérem a Pagaszitikosz-öböl bejáratát. Itt mindenképpen át kell vágni. Be vagyok tojva rendesen, de azért nekidurálom magam. Oldalszélben egy-két megtörő hullám a nyakamba esik, de olyan kis ügyesen átérek, hogy még a mamám is megdicsérne…
És amikor átérek, jön az igazi rémálom. Sziklákról visszaverődő, össze-vissza víz, öböl sehol. A létező valamennyi mirigyem adrenalint termel. Görögország, nyár, persze… Amikor végre túljutok ezen a borzalmon, percekig csak ülök a hajóban és csúnyákat mondok.
Újfent jelzem, nem tudok most jó képeket küldeni, de ígérem, otthon felteszem az „akció” képeket is. Ez pl. egy konzerv, tegnap készítettem mindenki bosszantására. (A mai napért viszont ne irigyeljen senki.)
