Airport ’18
Bocs, tudom, hogy egysíkúak a képeim, de volt egy kis technikai malör. Tegnap valamiért estére teljesen lemerült a telefonom, csak ma tudtam napelemmel visszabűvölni. Szóval tegnap hosszú lapátolás után végre elértem Barcelonát. Tavasszal direkt nem mentem le a tengerpartra, így most újdonság volt minden. Az olimpiára építményei, az új toronyházak és persze, amitől tartottam, a tizensok kilométeres gát. Az utolsó strandon megállván erőt gyüjtöttem a rengeteg, minden súlykategóriában monokiniző lány, asszony, hölgy, matróna látványából és majd három óra alatt átverekedtem magam a beton rengetegen. A kereskedelmi kijáratnál átcsúsztam egy kínai konténerhajó mögött, a pilot hajóból leüvöltötték a fejem, de szabályos voltam, így csak vigyorogtam és integettem. A végén túlságosan kimaxoltam a napot, és már a sötétben pánikolva sikerült az El Prat reptér felszállója mellett megállnom. Ezt nem részletezem. A végső csapás az volt, mikor éjjel a leszálló gépeket is ide irányították át. Ehhez képest egész kipihenten keltem.
Reggel ismét közelebbhajolnak a hegyek, szép sziklás részek teszik izgalmassá az utat. Boltot keresve véletlenül megtalálom az olimpia kajak-kenu pályáját, nosztalgiázom egy picit, most szörf paradicsom. A part mentén futó vonat hihetetlen alagutakon, viaduktokon követi a partot. Végül ma is a pálya által övezett, de “csak az enyém” öbölben éjszakázom.
