Itthon vagyok! legalábbis egy ideig…
Az úgy történt, hogy tegnap hajnalban keltem, mert jó idő volt. Mire összepakoltam már nem volt jó, vártam, jobb lett, nekiveselkedtem. A törőhullámok jól eltángáltak, a fejem fölött csaptak át, de kijutottam. Még erősebb lett a szembe szél. Fél óra alatt 500 métert haladtam. Vert seregként, ázva, fázva kullogtam vissza a legközelebbi gát mögé.
Tulajdonképpen mit keresek én itt? Evezni nem lehet ebben az időben. Az üres strandok szegletében hobózva meg nem fogok heteket várni a jó időre.
11-kor eldöntöttem: ahelyett, hogy itt szerencsétlenkedek, a jó idő megérkezéséig inkább a családommal vagyok, akik már nagyon hiányoznak! 13 órakor a kajak és a felszerelés már a helyi kajakkölcsönző tulajdonosának, Paulnak a pincéjében pihent, nem messze a bolgár határtól, én pedig felszálltam a constancai vonatra. 14 órakor a bukaresti buszon ülök, 19-kor pedig éppen elérem a budapesti vonatot Bukarestben. Ma reggel 9 – Budapest. Gabi a pályaudvaron vár, én pedig a nyakába ugrom és csak szorítom magamhoz.
Egyenlőre úgy érzem magam, mint az indiánok. Bár a testem már itt van, meg kell várni, míg a lelkem utoléri…
