Tolvajtempó
Tegnap délután muszáj volt pihenni, mostanra elfáradtam. Sok evés, alvás délutántól – ez a kúra. Mára meg is van az eredmény: 9-re már Szilisztrában kérem a kijelentkezést. Egész gyorsan megy, kezdünk belejönni. 
Szemben Calarasinál be is be is lépek Romániába. Nagyon rendesek. A dombok továbbra is terelgetik a Dunát jobbról, most már egyre északabb felé. A folyó itt több száz km-es ágakra oszlik, megváltozik a jellege. Keresem a jó kifejezést: szinte otthonos lesz. A fő ág is csak olyan széles néha, mint a szentendrei. Élvezem.
De csak amíg a vízen vagyok. Amint román földre teszem a lábam, rögtön ki akarnak rabolni. Szerencsére egy helyi hölgy elcsípi a tolvajokat, így mindent visszapakolnak. Csak a napi rekesz tetejét tépték le véglegesen… Eddig erről meséltek a szerbek, a bolgár határőrök, az otthoni ismerősök, de nem hittem el. Most este megálmodom, bevállalom-e a továbbiakat a deltáig, vagy tényleg igyekszem Constanca felé rövidíteni…
