Megfelelő hullámhosszon
Pont úgy történt, ahogy szokott velem. Reggel kikukucskáltam a nyugati oldalra, aztán persze nekivágtam. Jöjjön, aminek jönnie kell. A kelő nap szembefénye feketévé varázsolja a sziklafalakat, zátonyokat, csak a magasra csapó hullámpermet húz bele egy kis fehéret. Az elején elég para, de aztán rájövök, hogy nem bánt, csak kikötni nem lehet. A rettentő megtörő hullámok az öblökben szörfösöket temetnek maguk alá. Szerencsére készültem, így délre elérem Carrapeteira kinézett “kikötőjét” (egy sziklák által védett rámpát), és simán kikötök. A képen a kajak is látszik 
Egy helybéli halász még be is fuvaroz az (ahogy ő mondja) pueblóba, és vehetek némi kaját. Délutánra átfordul a nap, barátságosabbak a fények, simán eléneklem magam Arrifanáig, és itt, igaz némi szörfözés árán, de már a bícsen fogok partot. Itt senki nem kajakozik, mindenki hullámlovagol. Mondjuk a hullámokat nézve ez nem is csoda. Jó, persze, ezen a képen nem látszik, de hát épp ezért tudtam kikötni itt.
