Közjáték az éjben
Tegnap este kikötésnél végül odébb költözök a kis öbölben 200 méterrel, hogy jobb legyen a sátorhely. Nagy szerencse, mert éjszaka épp oda, mármint tőlem így 200 méterre érkezik a drogszállítmány. A hatalmas motorcsónak olyan csendben érkezik, hogy csak az utolsó, partra futtatós böffenésre ébredek. Fojtott francia beszélgetés, és katonás rendben, minden sietség nélkül pakolnak ki a holdfényben. Először berossantok, aztán rájövök, pontosan tudják, hogy ott vagyok, csak nem érdekli őket. Tíz perc, és mint az árnyék, már el is tűntek. Hétköznapi üzletmenet.
Mára nagy szelet jósoltak, és bevált. A Földközi-tenger viharral búcsúzik. Apállyal a hajó alatt és az ütős hátszéllel hamar elérem Tarifát, és kemény menet után szó szerint bemenekülök a kikötőbe. Igen, elértem az Atlanti-óceánt! Ahová azonban eszemben sincs kimerészkedni. Pedig keletről fúj a szél. Esik az eső is, egyenlőre itt ragadtam. Szemmel láthatóan nagy szörfös paradicsom, remélem nekem nem lesz részem a boltok kirakataiba kitett képeken látható hullámokhoz. A képen a kontinentális Európa legdélebbi pontja felé vezető földhíd, ez az óceán “kapuja”.
