Öt tenger ördöge
A kikötőből persze kipenderítettek, de egész jót aludtam a csikorgó kerekű tehervagonok mellett a vasútállomás szélén. Hajnalban az első komppal át, 11-kor már puszilgatom a kajakot. Minden a legnagyobb rendben, gyors mosdatás, pakolás és máris újra vízen. Az idő kegyes: bár élénk szembeszél fúj, a nap bágyadtan átkukucskál a felhők között, az eső még várat magára. Reggio Calabriában elevezek a vasútállomás mellé épült vidámpark, a díszes sétány mellett. A kompkikötőnél három nagy komp is rám támad egyszerre, de ők sem tudnak megakadályozni, a szoros legkeskenyebb részén, a végén, most már végre kajakkal is átérek Szicíliába…
Szerencse, hogy nincsenek nagy hullámok, a rendkívül erős áramlatok miatt a szoros közepén így is forr a víz. A kontinens impozáns hegyekkel próbál visszacsábítani, de én hűtlenül hátat fordítok. Jöjjenek a szigetek! Apropó, a távolban már látni a híres Lipari-szigetek vulkanikus csúcsait. A sátorra vagy száz kiló követ pakolok, várom az ígérkező rossz időt. Ja, a lényeg: most már öt tenger ördöge vagyok (előbb-utóbb a hét is meg lesz): Fekete, Márvány, Égei, Jón, Tirrén!
