Mise habbal
Ma haladós nap volt haladós idővel. Három fő momentum: 1. Lomha hullámokon csücsülve értem el Iliát. A városkából semmi zaj nem hallatszott, csak a vasárnapi mise éneke és a haragzúgás. Végtelen csend és béke terült szét a vízen. 2. Késő délutánra elértem a Kszérón (legalábbis ez a neve a legmagasabb csúcsnak) hegy nemzeti parkját. Hát ez valami csoda! Vízbe zuhanó többszáz méteres mészkőfalak, buja, zöld cserjék a kőfal minden repedésében – nem győztem fényképezni. 3. Mikor már kikötőhelyet kerestem, hallgatom mi zúg? Motoros jön? Nem. Olyan fergeteg érkezett egy perc alatt a sima vízen, hogy alig tudtam felvenni a hullámkötényt, és már rajtam is volt a szél tarajos-habos hullámokkal. Majd egy óra volt, mire kivergődtem a partig, és találtam egy amúgy gyönyörű helyet a sziklafalak alatt. A tenger az tenger…
Más is történt még, de azt már nincs érkezésem ma megírni. /Majd olvassátok el a könyvben 
/ Ja, ez meg itten egy platánfa. Ezen csücsülnek a kabócák. Fánként úgy tízezren. És reszelnek rendületlenül…
