Zeusz, jövök!
Napfelkeltekor milliónyi szúnyogtól kísérve tolom vízre a hajót. Csend és nyugalom, most kell haladni, amíg lehet. A homokos partokon egymást érik az üdülőtelepek, nem ez a tengeri kajakosok álma. A távolban azonban lassan kibontakoznak a párából az Olümposz sziklás csúcsai. A tengerről nézve olyan, akár egy fantasy film díszlete: mintha a közepén kettéhasította volna a hegyet egy óriás hatalmas kardja.
Délutánra megérkezik a szembeszél, vele együtt pedig a hullámok és a küszködés. Sötétedésre egy csöppnyi folyócska torkolatában cselezem ki a hullámtörést, és állítom fel a sátrat a kavicsos parton. A képen meg ott az a nagy sötét paca – az Olümposz. Aki nem hiszi, járjon utána.
