Tamás Csodaországban
Reggelre – jó szokásához híven – eláll a szél. A tükörsima vízen ezrével ugrálnak fel előttem a kis szardíniák. Most látok először repülő halat is. Kiugranak, nagy “szárnyverdeséssel” elrepülnek vagy 30 métert a víz felett, aztán fejes vissza.
Megkockáztatom, az eddigi út során talán ezek a legszebb tengerpartok. Egy olyan csodás parton állok meg pihenni, hogy csak szaladgálok föl-le, mint egy kisgyerek. Szikrázó színek, az erdőből meg a tűlevelűek intenzív, gyantás illatát hozza a szél. Remélem a képek jók lesznek. Apropó, szél. Délutánra megint befúj – természetesen szemből. Alig vánszorgok. Amikor viszont “Na most már aztán elég volt!” felkiáltással megállok, szó szerint azonnal eláll. Khmmm…
