Derűre boru(lás)
Felhős égre ébredek, aztán meglátom a pirkadat első rózsaszín fényeit, és rájövök, csak a szárazföld felett van felhőzet, a tenger fölött ragyogóan kel a nap. Zordan fenséges, sziklás félsziget következik. A sziklafalakról visszaverődő hullámokon táncolok. Az őszi napsütésben ragyognak a zöld hegyoldalak, rengeteg elhagyatott öböl csábít kikötésre.
A félsziget tövénél, egy álmos kis faluban bevásárolok, aztán irány az első “csecs”. Itt kell átemelnem, hogy elkerüljem az Athosz-hegyi szerzetesek különálló köztársaságát. Ide évente csak korlátozott számú látogató léphet be. Lehet, hogy a kutya se törődne velem, ha beeveznék, de jobb a békesség… És így legalább két napot spórolok.
Az átemelés rutinosan megy. Már annyit húztam a hajót. 
A túloldalon egy másik világ vár. Kemény déli szél kavar 1,5 m-es hullámokat. De örülök, hogy ez is megvolt, és nagyokat kurjongatok, ahogy a kajak orra áttör a taréjon és döngve csapódik a következő hullámvölgybe. Megálláskor persze elver a hullámtörés. Kiesek a hajóból, az felborul, minden csupa víz és homok… Szuper nap volt. Mindenki szerint a középső “csecs” a legvadregényesebb, kíváncsian várom a fejleményeket.
