Hajótörés
Elképesztő, hogy mennyi kamiont és migránst be tudnak zsúfolni egy ilyen kompba! Egy órán át sorjáznak befelé a hatalmas teherautók, indulás után a fedélzet minden négyzetméterét alvó emberek borítják. A sötétségbe borult albán partokhoz közel hajózunk, nagy a kontraszt Korfu fényfüzérével. Reggel kilencre befutunk Brindisi öreg, vaskos kőerődök őrizte kikötőjébe. Kivarázsolom a kajakot a kamionok közül, és némi huzigálás után vízre tudok szállni egy tanker “árnyékában”. Az idő kitűnő, szerencsére tévedett az előrejelzés. Illetve csak odébb csúszott: reggel megnéztem az olasz híradót a kompon. Szardínián ítéletidő tombol, mindent elárasztott a víz.
Itt mindenesetre kellemes tengeren vágok neki az első olasz kilométereknek. Nagy a váltás a görög sziklák után. Végeláthatatlan, jellegtelen lapos part, gyárak, kémények és tartályok. Tudtam, hogy ez lesz, mégis lelomboz.
Aztán a szél azért csak ideér. Viharnak nem mondanám, de a lapos partokon megtörő hullámokban újra kezdem a csiszálós partról indulásokat. És ez a végzetem is! Olaszország nem hozott szerencsét. A második kikötés után megdöbbenve veszem észre, hogy a hátsó rekesz teljesen (!) tele van vízzel. Mindenem elázott: kaja, ruhák, elektromos kütyük… És rájövök, hogy most már végképp elkopott a kajak fara, eltűnt az anyag, szétnyílt a hajó alja!!! Az újabb csiszálós indulásokat már nem bírta.
Lehet, hogy itt a vége. Itt ragadtam egy szemetes parton, egy üres üdülőfalu szélén. Holnap meg kell szárítani mindenem, aztán próbálok valamit javítani rajta. A lyukat hiába tömöm be, kopó réteg nélkül semmit sem érek vele ebben az időben… Bőghetnékem van, de inkább lefekszem aludni. Legalább a képen még vigyorgok.
