Kajakkal Európa körül

Ajándék volt ma minden. A felhőtlen ég, Crotone középkori erődje, az, hogy délutánra elállt a tornáztató szél.
Végeláthatatlan homokos partok mellett szántottam a hullámokat, míg délután elértem az ókori görögök alapította Crotonét. Nagy múltú hely, szerény jelennel és egy megdöbbentően monumentális erőddel. Be volt zárva, de belógtam, és csak az enyém volt az egész. Csillapodó szélben nagy kedvem volt még evezni. Megkerültem a Colonna-fokot, lassan ráfordulok a csizma talpára. Egész sötétedésig nyomtam, Le Canella alatt vertem tábort.
Ajándék ez a mai nap. Ma van a szülinapom!

Ez egy igazán remek nap volt ! Öt nap óta először egy csepp eső sem esett. Jobb időben jobb kedvvel végre jó nagyot lehetett evezni. Az élénk északnyugati hátszélben csak egyszer álltam meg a Tarantótól idáig tartó szakasz egyetlen kikötőjében, Cariatinál. Ha nincs kikötő, nem csoda, hogy a falvak  hegyen épülnek, és mindenki olívát termeszt. Kihasználva a jó időt és a kínálkozó lehetőséget, kis sikátorokban kerülgetve a száradó ruhákat felsétáltam a falakkal övezett régi városba. Ritkán adódik lehetőség madártávlatból szemlélni a tengert. Egy világítótoronnyal megjelölt hegyes fok után, Ciro Marina előtt fogtam partot este a hullámárnyékban. Végre nem fázva, jóleső fáradsággal verek sátrat.
Még egy dolog az eddigi időről, ami véletlenül kimaradt a krónikából: havas a hegyek teteje! De tényleg, le is fényképeztem. Május, Dél-Olaszország.

Azt hiszem a mai napra a drámai jelző a legjobb. Szerencsére nem a végkifejletet illetően. Délben Laghi di Sibar mellett, a folyótorkolatnál állok meg reggelizni, kisüt a nap, és négy nap után végre lekerül rólam a viharkabát. Nagy hiba. A verőfényes időt fél óra múlva felváltja a felhőszakadás, és ez így megy egész délután. A tájból egy dupla kéményes randa gyár kivételével nem sokat látok, viszont a felhődíszletek impozánsak. Érdekes, hogy a régi, középkori városok mind a hegyeken épültek, a  parton csak új üdülőtelepek sorakoznak (lásd Rossano). Itt indulok remek időben vásárolni, de mire kijövök a boltból, rémülten rohanok a partra, megvan-e még a hajóm a hirtelen támadt fergetegben. Két órát várok, mire csillapodnak a hullámok, de alig evezek egy fél órát, újabb vihar űz ki a partra. A sátrat letépi a cövekekről a szél, hatalmas kövekkel horgonyzom le. Nem mondom, van benne szépség és izgalom, de Szicília így nem lesz meg.

Kicsit azért már kezdem unni az esőt! Egész éjjel szakadt, de rendes volt, reggel abbahagyta, amíg összepakoltam. Lassan a csizma talpa felé fordulnak a hegyek. A partot kis üdülőfaluk színesítik, egymás után hagyom el Santa Venera, Montegiordano, Borgata házait. A dombokra, a hegyek lábára olajfa ligetek kúsznak fel. Már hiányoltam, de ma ismét egy őrtorony mellett lapátolok el. De mégsem ezek, hanem az időjárás az, ami az igazi változatosságot hozza. A beerősödő északi szél szétszaggatja a felhőket, fél órás váltásokban hol süt a nap, hol szakad az eső. Egy napos periódust kihasználva állok meg este, és végre kiteregetem csurom víz holmijaimat. A nap egy hatalmas szivárvánnyal búcsúzik a tenger felett.

Ezzel az erővel Norvégiába is mehettem volna. 10 fok, eső, északi szél. A fene se gondolta volna, hogy május elején ennyire lehet fázni Afrikától néhány száz kilométerre. Alig bírtam magam rábeszélni, hogy reggelizni megálljak. Annyira fáztam a téli(!) evezős kabátomban, inkább bekészítettem mindent a beülőbe, és azt mondtam, egész nap evezek, csak ne kelljen kiszállni a hajóból. Ha lett volna nálam neoprén kesztyű, azt is felvettem volna. Egész nap esett. A parti homokbuckán túl még egy fasort látni, a táj többi részét eltakarja az eső és a felhők.
A végén tényleg kiszállás nélkül eveztem estig, de meg is lett a jutalma. Az eső elállt, a felszálló felhők alatt kibukkantak Calabria hegyei. Innentől változatosabb lesz a táj. A vizes holmikat kimosott gyökerű fenyőkre terítem száradni. A hullámok elcsitultak, nem esik, száraz, meleg a ruhám –  így már egész romantikus a táj.

Esőben keltünk, esőben autóztuk le a hátralévő 500 kilométert (a Vezúvot azért megpillantottuk néhány percre), esőben pakoltam, csüngő hasú felhők alatt, esőben eveztem egész délután. Viszont szia tenger, újra itt vagyok!
Megtörtént az oly régóta várt hajócsere. A régi, amelyik most is  hűségesen várt rám, megy haza gyógyulni, az új pedig át is esett a tűz… akarom mondani: vízkeresztségen. Furcsa volt, hogy a barátaim, akik óriási segítséget nyújtva elhoztak ide, ott integettek a parton. Nem volt még ilyen, hogy ne egyedül indultam volna útnak.
Mivel szolídnak tűnt a víz, a San Pietro-sziget érintésével átvágtam az egész Tarantói-öblöt, kikerülve a dokkokat és az olajfinomítót. Jó döntés volt!  Szép nyugodtan átértem nyílt vízen, távol a randa részektől. A másik oldalon azonban már  jelentősre nőttek a hullámok, olyannyira, hogy Chiatonánál meg sem álltam, félvén, hogy a lapos parton nem tudok majd újra vízreszállni a hullámtörésben. Az új kajak viszont remekül veszi az akadályokat, elégedett vagyok Estére szerencsére elállt az eső, és egy kis folyó torkolata is segítségül érkezett, itt simán partot értem. Zúgnak  a hullámok, viszi a sós permetet a szél, messze távolban még Taranto fényei. Ütős nap volt, várom a folytatást!

1100 kilométer megtétele után estére elfáradtunk, és szakadó esőben egy autópálya pihenőben éjszakázunk, nagyjából a csizma közepén. Az idő elég vigasztalan. Akklimatizációként (na jó, az eső miatt) a két pihenőt összekötő alagútban alszom. A parkolóból rálátunk az ólomszürke tengerre.

Hurrá, indulás! Rendeződni látszanak a dolgok, jövő hét végén végre irány a csizma sarka, Taranto. Még sosem mentem autóval, most muszáj lesz leutazni 1.600 kilométert: kivisszük az új hajót, hazajön a régi. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fog viselkedni az új kajak a tengeren. Az már alapból gyönyörűség lesz, hogy nem ereszt, így nem kell egész nap vízben ülnöm A régi már pont olyan mint ez a hajóroncs az olasz partoknál.