Kajakkal Európa körül

Egy kis tavalyi jó idő a mostani fagyos napokra. Tavaly nyáron A WWF Világ Természetvédelmi Alap Magyarország Alapítvány megbízásából végigbóklásztam az összes (!) mellék-, és holtágat a Dunán Gemenctől a déli országhatárig. A képek a Nagy Ugrás programjához készültek vágóképnek, a videót a Petőfi TV munkatársai vágták.

Bejgli égető evezés a Pirus Tengerikajakos Team tagjaival, Luppa-szigettől a Kopaszi-gátig. O, azaz nulla fok, sejtelmes köd, karácsonyi hangulat. Végre nem csak enni kellett

A téli cuccaim zsákját egy mókus (vagy más hasonló csibész) ősszel telehordta mogyoróval, és tenyérnyi lyukat rágott a legjobb vízhatlan kabátomra

No, ez is megvolt A sok félnap, meg a szembe szél azért éreztette a hatását, 400 kilométert mentem. A térképet már frissítettem, és itt vannak a legfrissebb képek is.

No, ez is megvolt. Délutánra elértem Tarantót, a kitűzött célt. A csizma sarkát ”lezáró” hatalmas, mély öböl egyik oldalán a hosszasan elterülő nagyváros, mögötte két hatalmas tó, melyet csak keskeny csatornák kötnek össze a tengerrel. A másik oldalán pedig, ameddig a szem ellát, kikötő és olajfinomító. A tavak bejáratát őrző erődök és a belváros szép, de sokat ront a helyzeten az ipar és a hosszan elnyúló külvárosok sora.

Az első helyen, ahol próbálkozom a kajak lerakásával, csúnyán lukra futtatnak. Amikor már átpakoltam, minden kész, derül ki, hogy egy vagyont akarnak lenyúlni tőlem. Szó nélkül visszapakolok, és újra vízre szállok, csak a tengeren cifrázom még egy darabig hangosan. Esteledik, egyre beljebb érek a városba. Már látom a mai nap kudarcát. Bepróbálkozom egy kikötővel is, bár ezek nem szoktak bejönni. És láss csodát: tündéri aranyosan fogadnak, pikk-pakk minden el van intézve. Hajó egy hatalmas csarnokban felbakolva, én pedig megfürödve, illatosan veszem a nyakamba a várost. Sosem tudhatod, mi jön a következő percben… Az idő is jól kiszámolta, most ered el az eső. Hű, de rossz lett volna ezt még a vízen végigcsinálni.

Tegnap jól kieste magát a pára a levegőből, ragyogó tiszta égre, hűvös szélre kel a nap. És nagyjából marad is ez: napsütés, szembeszél, homok. Ha valaki a hasát szeretné süttetni egy nyaraláson, neki ajánlom ezeket a partokat. Homok, homok, homok és semmi más.

Aztán megint a naplementék kontrasztos fényei: este megjelennek a csizma talpának hegyei is a távolban.Azt hiszem a mai napot ez a kép jellemzi a legjobban.

Ja, a tegnapi csiszatolást nem bírta a kajak vége, megint ereszt. Már csak az orr rekesz az, ami nem lyukas…

Ma az időjárás volt a legérdekesebb. Elértem Porto Cesareót, de maga a város nem volt izgalmas, inkább csak a kikötő biztonságát nyújtó zátonyok és kis szigetek sora. Végre egy kissé változatos partvonal.

Az idő azonban mindent vitt. Rettentő párás reggelben – mindenem csurom víz – volt a hajó javításának igazi próbája, jó kis csiszatolós partról indulás, jó nagy hullámtörésben. Aztán felhős, őszi idő lett, majd verőfényes nyári. Öt perc alatt megszáradt a sátor, amikor kiterítettem. Aztán szeles, hullámos, most pedig egy hatalmas égzengős, villámlós zivatar tombol éppen. Pont az egyik őrtorony tövében álltam meg, a kép még a zuhé előtt készült. Most kushadok, és szakad

Ma is maradt a csodás evező idő. Kissé párás, felhős, őszies, de csendes. Lapos, sziklás tájak sorjáznak, ahogy az őrtornyok is a parton. Ja, ezt nem is meséltem még: 5-6 kilométerenként régi megfigyelő tornyok sorakoznak a parton végig, körbe az egész csizmasarkon. Kilométerórát lehet hozzájuk igazítani.

Délutánra befutok Gallipoliba. Igazán impozáns látvány a földnyelv végén, kis sziklaszigetre épült erőd és óváros. Templomok, bástyák, sikátorok, száradó ruhák, tengeri herkentyűket kínáló éttermek, robogók, harangszó… Minden van, csak bolt nincs, így aztán vacsorára csak egy kis kenyércsücsök jut, maradék ketchuppal. Így jár, aki nem tartalékol

Hát, jó nagy szerencsém volt! Egyfelől remekül sikerült a hobózás, a kajakot a kikötőben hagytam, én meg a gát sziklái közt háltam – az utóbbi napok legjobb alvása volt Másfelől a csizma sarkáig csak sziklák vártak, de az idő kegyes volt, a tenger csendes, így gond nélkül eljutottam Santa Maria di Leucába.

Útközben az jutott eszembe, ahogy a cipő sarkát megvasalják, úgy őrzik ezek a sziklák az olasz csizma sarkát, nehogy elkoptassa a tenger.Ráadásul mindenhol tengeri barlangok vártak, a legnagyobbak pont Leuca előtt, ezekbe jól be is eveztem. Otthon teszek fel képeket. A legnagyobb belső magassága legalább 30 m volt!

Átfordulva a sarok másik oldalára, szelídebbre vált a táj, meg is állok megszárogatni a napok óta a hajóban büdösödő dolgaim. Éljen, megkerültem a sarkot (még nem az északit)!

Ma délelőtt éreztem talán igazán, hogy megérkeztem Olaszországba. Kellemes időben reggeliig kétszer annyit mentem, mint az előző két nap összesen. Otranto hamisítatlan délolasz hangulat: tengerre néző castello, gyönyörű óváros kis sikátorokkal. Vasárnap lévén kirakodó vásár is van, és rengeteg turista. A part innen végképp sziklássá válik, méghozzá az a fajta kőzet, amiben nincsenek öblök. Jellemzően az első kikötőt, ahová ki tudok kötni, a 10 méteres sziklafalba faragták bele. Ez lesz egész a csizma sarkáig. Sátorhely sincs, Castro nyüzsgő kikötőjében tudok csak megállni estére, itt hajléktalankodok majd egyet valahogy. Vágyom egy csendes öböl után.
A képen Otranto bazilikája.

Ma van kép, kettő is. Már reggel is szeles az idő, ez gyanús. A vöröses, kontrasztos fényekben legnagyobb meglepetésemre látszik az albán part, de aztán beleolvad a párába. Az egyre erősödő  szembeszélben alig haladok, San Focánál állok meg vásárolni és reggelizni. A part sziklásra vált, izgalmas lesz, és ez a szerencsém. A szél viharossá fokozódik, 1 km/h a sebességem! Bemenekülök egy csöpp öbölbe, ami, mint kiderül, egy bronz kori erődítmény és település része. A szaggató szélben bejárom az egész partot, és rábukkanok Poszeidón medencéjére is. Hát haladni nem haladtam, de legalább érdekes partokon jártam.

Ui.: Úgy vigyázok a kajakra, mint egy hímes tojásra. Még bírja! Az egyik képen a kb. húsz centis ragasztásom. Gyönyörű, nem?