Kajakkal Európa körül

Hol is kezdjem? Hát, ahol szoktam, reggel. Párás, felhős időben érem el a csatorna bejáratát. A kombinát reggel nem volt vészes. Így visszanézve ritka ronda fotót készítek a tájról. Jó is lesz innen odébb keveredni. Ahogy sejtettem, a csatornán nem engednek át, de legalább megpróbáltam. Pont egy hatalmas utasszállító kel át, a két oldalán egy-egy méter van a sziklákig. Furi látvány. Átszerelek, előkerül hűséges kocsikám, és indul a “szokásos” vonszolás. A csatorna hídja valóságos turistaattrakció, jobb híján én is fentről fotózok. Persze ezt is a magyarok építették. (De erről majd otthon mesélek.)

Aztán három órás kemény menettel lehúzom a hajót a főútvonal mellett(!), és máris jöhet a Korinthoszi-öböl. A sok gyaloglás után megszáll az ihlet, és egész délután lapátolok mint a gép…

A Szalamiszi-szoros kacskaringós kijáratán kívül nagy érdekességek nem vártak rám ma. A szembeszél bepróbálkozott, de látván, hogy rendületlenül török előre gyorsan el is állt. Lapos, tagolatlan, üdülős partok mellett visz az út. Meglepetést csak a vége tartogat. A Korinthoszi-csatorna előtt hatalmas tengerjárók sorakoznak. Mi a szösz, ezek át sem férnek, gondolom. Aztán meglátom a titok nyitját: nem várt, hatalmas vegyi kombinát eregeti a narancssárga (!) füstjét a csatorna felé.

Kénytelen vagyok megállni, hogy holnap legyen elég időm, bármi legyen is a csatornán való átkelés vége. Azért kihasználom az időt, javítgatom a hajót, megcsinálom a régóta nem működő szkeget. Rám férne már végre egy rendes táborhely! Elegem van a városokból, kikötőkből és az iparból. Hol van az eddig látott varázslatos Görögország?

Szalamisz szigetének északi oldalán csücsülök, a nap éppen most ment le.  Hálát adtam ma az összes görög isteneknek, mert ragyogó idő volt, és így mindent meg tudtam evezni. Reggel, az első szakasz után egy elhagyott atombunker és lerombolt szálloda keverékénél reggeliztem. (Majd felrakom a képet, furcsa egy hely volt.) Aztán szinte a teljes napot Athén külvárosai mellett töltöm. Strandok és kikötők végestelen-végig. Délutánra elérem Pireusz kikötőjét – na, innentől lesz érdekes a helyzet.

Hál’istennek jó előre kifilóztam az útvonalat, de csodálkozom, hogy nem ütött el egy tengerjáró sem. Meg, hogy nem billentettek fenékbe a kikötői hatóságok. Egy pilot hajó megáll mellettem kiabálni, de más atrocitás nem történik. Amikor már azt hiszem, végre átértem, akkor jön a haditengerészeti bázis… De az a lényeg, hogy megvolt! Táborhelyet csak itt találtam, remélem nem lesz szél

Akciódús nap volt! Hajnalban még mindig nagy szélre ébredtem, de a hullámok egy kissé csitultak. Mivel semmi kedvem nem volt még egy napot várni, nekiduráltam magam. Azt mondjuk nem állítanám, hogy időnként nem féltem, de délre elvergődtem az Attikai-félsziget végéig, ahol végre hullámárnyékba kerültem. Nagyon okosan kigondoltam, hogy ha északnak fordulok, akkor viszont a szél már szemből fog fújni. És tényleg! Micsoda logika…

Szóval innentől megfordult a történet. Naplementekor értem partot, de fel sem tűnt, annyira változatos és izgalmas volt végre a nap. A távolban a Kükládok szigetei, a partot végig üdülőtelepek fényei pettyezik. A szél elállt, a települések közt egy cseppnyi homokos partrészen végre a sátrat is felvertem.

A tegnapi nap csak az erőgyűjtésről szólt: már ami az időjárást illeti. Irdatlan szél kerekedett, a parton sem lehet megmaradni. Óriási hullámok ostromolják a sziklákat, ez most nagyon nem evezős idő. Délelőtt esik az eső, de azért legalább körbemászkálom a sziklákat és fényképezek. Rég nem éltem át ekkora, és ilyen kitartó vihart. Azt hiszem az albán határ ideájáról kezdhetek lemondani. Brutál idő van

No, olyan sem volt még, hogy már az első napot bebukom. A kajak meglett rendben. Amikor leszedtük, újra átnéztem alulról, hát csoda, hogy még kimerészkedek vele a tengerre. Remélem legalább a lyukakat meg tudom reparálni, és nem fog befolyni a víz…

Ellenben a tenger most nem ölel keblére. Viharos a szél, a kite-osok örülnek, 10 méter magasakat ugranak. Ronda tarajos hullámok borítják a vizet. Nekiindulok, de kínkeservvel is alig 15 kilométert tudok menni. Egy kis falu öblében feladom: teljesen leamortizált a hullámzás és a szél. Ma itt húzom meg magam, aztán holnap meglátjuk, csak nem lesz örökké ilyen idő!  (A kép ne tévesszen meg senkit, a jó kis védett öbölben készült.)

Még jóformán felocsúdni sem volt időm, máris megérkeztem Athénba. Korábban, a 25–26 órás balkáni buszutakon bőven volt idő az akklimatizációra. Most a reptéren teszem mindezt, mert ma éjszaka már nincs busz a partra, holnap hajnalban megy legközelebb. Találtam egy kényelmes helyet wifivel, itt kihúzom reggelig. Remélem minden rendben lesz a hajóval. Hoztam javítóanyagot, az első lesz, hogy megpróbálom helyrepofozni, amennyire tudom.

Az idő ugyan hűvös és szeles, de remélem nem lesz zúzós a víz!