Búcsú az Égei-tengertől
Hol is kezdjem? Hát, ahol szoktam, reggel. Párás, felhős időben érem el a csatorna bejáratát. A kombinát reggel nem volt vészes. Így visszanézve ritka ronda fotót készítek a tájról. Jó is lesz innen odébb keveredni. Ahogy sejtettem, a csatornán nem engednek át, de legalább megpróbáltam. Pont egy hatalmas utasszállító kel át, a két oldalán egy-egy méter van a sziklákig. Furi látvány. Átszerelek, előkerül hűséges kocsikám, és indul a “szokásos” vonszolás. A csatorna hídja valóságos turistaattrakció, jobb híján én is fentről fotózok. Persze ezt is a magyarok építették. (De erről majd otthon mesélek.)
Aztán három órás kemény menettel lehúzom a hajót a főútvonal mellett(!), és máris jöhet a Korinthoszi-öböl. A sok gyaloglás után megszáll az ihlet, és egész délután lapátolok mint a gép… A félsziget oldala egyetlen egybefüggő üdülöpart. Végig sekély, zöld vízben haladok, és csak estére érek az első megállásra alkalmas helyhez. Üdítő látvány: nem csak használják a partot, hanem szépen gondozzák. Locsolórendszerrel ellátott facsemeteültetvény mellé verek tábort.
