Ma beeveztem a félszigetek előtti nagy öböl belsejébe, úgy néztem, innen jutok el legnormálisabban Thesszalonikibe. Délutánra meg is volt. Az első szimpatikus helyen, egy nagyobb fajta ” beach bar”-nál bepróbálkoztam, és sikerült is lerakni a kajakot a parttól száz méterre egy apartmanházhoz. 10 perc volt, azt hiszem ez az eddigi rekordom! Az nagyon klassz, hogy ez szuper simán ment, de azért nem bántam volna, ha legalább még egy hétig mehetek

Viszlát otthon, majd feltöltöm a képeket.

A reggeli menettel elérem Kavalát. Sziklákra kúszó, jó nagy város. A kikötő öblét erődítmény őrzi. Csodás a táj, élvezet evezni. Zöld vízű, homokos öblöcskék, sziklás fokok váltják egymást. Meg sem próbálom a telefonnal lefényképezni, úgysem adná vissza.

Estére már felködlik az Athosz-hegy félszigete a távolban. Ez egy szuper nap volt! Holnap remélem eljutok a “tőgy” tövébe. ( Vagy legyen csirkeláb?)

Nagy szerencse, hogy itt van ez a bazi nagy, csupa hegy Thasszosz szigete. Különben kiidegelne a deltavidék. Lapos partok, kilométerekre evezek tőlük, hogy elkerüljem a hullámtörést. A szigettel majdnem szemben végre elérem a legnagyobb folyó torkolatát. Időközben a szél is tutulgat. Hátulról szerencsére, de a végén eltűnök a hullámok közt. Kétméteresek takarják ki Thasszosz hegyeit. Az átjáróban megbolondul a víz, tornászni kell, de szerencsére hamar túljutok rajta. Kanyarodok vissza a hegyes partvidék felé, vége a deltának. Az biztos, ez a sziget is megérne egy külön túrát

Magyar tengeri kajakosnak nem kell tenger! Jó neki a szántóföld is. Dióhéjban a pokol és a mennyország: reggel elcipekedtem a következő faluig, de senki nem akart segíteni. Lehúztam a kajakot a folyó felé, de aztán láttam, hogy ez csak a határfolyó lehet, így visszafordultam. Aztán egy traktoros megesküdött Hellász összes istenére, hogy le lehet evezni a határfolyón. Annyira menni akartam, hogy elhittem neki – letraktoroztunk hát a folyóhoz. Itt már éppen vízre akartam szállni, amikor halászok érkeztek, és nemzetközi jelzéssel a csuklójukat keresztbe téve mutattak, mi lesz, ha elindulok. Kész. Itt vagyok 45 km-re a tengertől, még reménytelenebb helyzetben, mint tegnap…

Ám itt jött az aranyszabály: ha nagy a szükség, közel a segítség. A szivattyúállomás embere, Krisztosz meghívott egy kávéra. A vége az lett, hogy felpakoltunk a pick-up-jára, és tök ingyen levitt a tengerpartra! Nem szégyellem, amikor kirakott Alexandropoliszban, egy picit meglevesesedett a szemem. Egy órája még a totális kilátástalanság, most meg a teljes siker. Pokol és menny. Így hát véget ért a szárazföldi kajakozás, és jöhet a lényeg: a tenger. Vettem kaját, vizet, és irány az evezés!

Gyönyörű vízen, hegyek, dombok, sziklák mellett haladok el. Végre, végre… A szembeszél hol beerősödik, hol enyhül. Méteres hullámokon bukdácsolok, majd sima vízen evezek. Naplementéig húzom, egy sziklás résznél állok meg. No, itt nem lesz senki. Erre ott matat egy ember. Annyira meglepődtem, hogy rászóltam: mit csinál itt? Kiderült: a világ legjobb melóját. Geológus, és a partvidéket méri fel. Nagyon érdekeseket mesélt erről a sziklás részről. Holnap majd le is fényképezem a lávakitüremkedést a sziklafalban…

Akkor csel kell. Az út melletti műanyag bolt előtt áll egy olyan kocsi, mint nálunk az üvegeseké. No, erre pont fel lehetne tenni a kajakot. Életem nagy nyelvi bravúrjaként rábeszéltem törökül a boltost, vigyen el a határig. És elvitt! A határfolyó deltája egyetlen hatalmas rizsültetvény 60 kilométeren át. Brutális kerülő a határátlépés miatt.

A határon áthúzom a hajót, néznek a törökök. Aztán amikor már azt hiszem, átértem, a katonák megállítanak, hogy nem lehet gyalog átmenni a senki földjén. Ilyen nincs, mi jöhet még? Egy macedón kamionos jó fej, a kamionja mögé kötjük a kajakot (ez nem vicc, tényleg), és így elengednek. A visszapillantóban nézzük, milyen képet vágnak az úton a katonák, amikor elmegyünk mellettük. Szerintem ilyet még senki sem csinált És a kajak bírta!

Nagy nehezen átértem Görögországba, de itt egyelőre még nem vár a kánaán. Már bejártam az egész környéket, megkérdeztem mindenkit, de nem tudok lejutni a 42 km-re lévő tengerhez. Hát, érdekes nap volt ez is. A kajakos határátlépésekről alkotott ismert
véleményem egyre markánsabb formát kezd ölteni.

Viszont feltaláltam a kamionkajaking-ot!

Már a buszon olvastam Mücahed levelét, hogy Isztambulban van, és akkor ő is jön a határhoz. Nyolc órakor bebandukoltam a faluba. A “főtéren” ücsörögtek vagy harmincan – és rám vártak!!! Hát, erre azért nem számítottam. Mindenkivel kezet kellett fogni, teázni: egyszerűen hihetetlen volt. Csináltam képeket… Előkerült a kajak is. Megpuszilgattam a kis szemem fényét. Amennyire az időközben leszállt sötétségben meg tudom állapítani, a végtelen mennyiségű koszon kívül nincs más baja. Majd holnap rendbe kapom. A falugyűlés után lehúztuk a kajakot a partra, majd a nap betetőzéseként még meghívtak a parti étterembe egy kiadós vacsorára is. Azt hiszem, ez első napnak nem is rossz

Az utazás is érdekes volt: beszélgettem három marakesi származású Isztambulban tanuló amerikai lánnyal, egy Szófiában angolt tanító prágai sráccal, és egy elképesztően büdös grönlandival. Az idő tökéletes az evezéshez, de a görög határ átlépését még meg kell oldani. Most minden esetre megyek csicsikálni…

Szeretném, ha továbbra is élvezném a bizalmatokat és a közösség segítségét. Ezért rendszeresen és részletesen szeretnék tájékoztatást adni a dolgok állásáról.

Konkrét összegeket úgy gondolom nem volna szerencsés állandóan posztolgatni. Az eddigiekről szóló anyagot összekészítettem, ha valamelyik támogatót konkrétan érdekli, kérem írjon egy emilt a honlapon lévő címre, és szívesen elküldöm neki. A kapott összeg százalékos felhasználásáról már írtam, de kirakom külön dobozba is.

Szeretném minden támogatóm nevét megjeleníteni a honlapon. Összegek nélkül, abc sorrendben. Tudom, hogy senki sem ezért adott. De nagyon büszke vagyok rájuk. És ők is méltán lehetnek büszkék magukra, önzetlen segítőkészségükre. (Van egy ausztrál szólóvitorlázó, akinek az egész hajóját beborítják a támogató magánemberek nevei – fantasztikus érzés lehet egy ilyen hajóval versenyezni!) Természetesen, ha valaki, valamilyen okból ezt nem szeretné, és ezt jelzi, azt figyelembe kell vennem.

Az előző szakaszt lezárva, összeállítottam a következő, Thesszalonikiig tartó rész minimál költségvetését. Bízom benne, hogy továbbra is bírom majd a közösség bizalmát és támogatását. A folyamatos tájékoztatás érdekében szeretnék kitenni a honlapra egy százalékos jelzőt, amin nyomon követhető, hogy a megvalósításhoz szükséges minimumhoz képest hogy áll az ügy.

A fentiek természetesen tervek. Nagyon örülnék neki, ha akár privát emilben, akár a facebook-on (tartalomtól függően :)) megírnátok véleményeteket, ötleteiteket. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle, mi lesz ami megvalósítható…

Úgy tűnik az út “elszámolását” nem találta meg mindenki (az előző poszt végén van), ezért kirakom egy dobozba a jobb oldalra. Nem sokára ott is olvasható majd.

Sokat gondolkoztam ezen a támogatósdin. Van néhány tapasztalat és felmerült egy-két ötlet. Leírom majd ezeket is…